A megengedett sebesség túllépése mellett az ittas, vagy bódult állapotban történő járművezetés is szerepel a közúti balesetek okai között.
Továbbra is a gyorshajtás a közúti balesetek egyik legfőbb oka, az ellenőrzések folytatódnak, a rendőrség ezután is minden eszközzel azon lesz, hogy felszámolja a jogsértéseket, megelőzze a baleseteket, mert a budapesti közút nem versenypálya - jelentette ki a Budapesti-Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője hétfőn Budapesten.
Léránt Krisztián a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy míg 2019-ben több mint 3800 súlyos, illetve halálos közúti baleset történt a fővárosban, addig ez a szám 2024-re mintegy 2900-ra, vagyis harmadával csökkent.
Az alezredes elmondta, hogy elsősorban a sebességtúllépésekre, a gyorshajtásra fókuszáltak, ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben helyeztek el sebességmérőket, traffiboxokat. Újdonságként említette, hogy a rendőrség már mozgó járművekből is készít felvételeket a gyorshajtókról.
Az intézkedéseknek, az ellenőrzéseknek is köszönhetően a novemberi csaknem 53 ezer sebességtúllépés februárra kevesebb mint a felére csökkent - ismertette a főosztályvezető, hozzáfűzve, hogy ezek az adatok mind a főváros által elhelyezett mérőeszközök felvételein alapulnak.
Léránt Krisztián szólt arról is, hogy szigorúan fellépnek az illegális gyorsulási versenyek résztvevőivel szemben: az elmúlt időszakban 202 ember ellen indult eljárás, 93-an a gépjárművük engedély nélküli átalakításával követtek el szabálysértést. Az ellenőrzések folytatódnak, mert a budapesti közút nem versenypálya - fogalmazott a főosztályvezető.
Az alezredes a közúti balesetek másik okaként az ittas, vagy bódult állapotban történő járművezetést említette. Tájékoztatása szerint ezek ellen is szigorúan fellép a rendőrség, így ma Budapesten bárhol, bármikor, bárki belefuthat alkoholszondás ellenőrzésébe.