A díj egyszerre szól a hivatástudatról, az emberségről és a szakmai felkészültségről.
„Sokkal jobb a helyzet, mint az a híradásokból leszűrhető. Én csupa jót látok, amikor körbenézek az orvosok, az egészségügyben dolgozók között: tisztességet, munka iránti alázatot, mégis kívülről sokan a száz jó mellett csak azt az egy-két rossz dolgot veszik észre" – mondta Velkey György a kedden hetedik alkalommal meghirdetett Astellas-díj – Az év orvosa pályázat bejelentésén. A Magyar Kórházszövetség elnöke, aki Sótonyi Péter professzortól vette át idén a pályázat fővédnöki feladatait, ezért is tartja fontosnak a díj célkitűzését: helyreállítani az orvosok társadalmi megbecsülését.
A pályázat végén, csakúgy, mint a korábbi években, szakmai és közönségdíjat is odaítélnek majd az Év orvosainak. A korábbi öt kategória mellett (alapellátás, orvosi diagnosztikai szakterületek, sebészeti jellegű orvosi szakterületek, konzervatív orvosi szakterületek, valamint a rehabilitáció és krónikus ellátás szakterület) mostantól lehet külön jelölni a legjobbnak tartott gyermekgyógyászokat is. Ezt dr. Acsády György jelentette be, aki dr. Perner Ferenctől veszi át a szakmai zsűri vezetését.
Az új elnök hangsúlyozta, azért is vállalta örömmel a feladatot, mert meggyőződött arról: a díj egyszerre szól a hivatástudatról, az emberségről és a szakmai felkészültségről.
Az idei pályázat abban is új, hogy több szervezet, cég is csatlakozott a támogatókhoz. Így a MOTESZ mellett a Magyar Kórházszövetség, a négy orvosegyetem, a MOUSZ, az MTVA, illetve a Móra Kiadó is segíti például a gyermekrajz pályázatot, amelynek célja a kedvenc gyermekorvosok kiválasztása.
A korábbiakhoz hasonlóan az Év orvosa mellett idén is indítanak egy médiapályázatot, hogy ne csak a rossz, hanem a jó hírek is megjelenjenek az egészségügy dolgozóiról. Tehát olyan cikkeket, riportokat várnak, amelyek a kiemelkedő orvosi helytállásról, áldozatkészségről szólnak.
Az első, 2007-es Astellas-díj – Az év orvosa pályázat meghirdetése óta 800 gyógyító kapott jelölést a hálás betegektől és a szakmától. Közülük az elmúlt 6 évben összesen 28-an vehették át az Év orvosa kitüntetést. Az első négy esztendőben csak a páciensek kaptak lehetőséget arra, hogy saját kezelésük, gyógyulásuk történetének megírásával és beküldésével orvosaikat a díjra jelöljék. A szakmai felterjesztésekre 2011-től van lehetőség, így száz orvos kapott jelölést. Részletek, jelölési lehetőség és menetrend a pályázat honlapján