Aznap éjszaka két és fél órás műtéttel varrták össze a volt miniszterelnök sebeit.

Fejbe rúgták hétfő este egy focimeccsen Bajnai Gordont. A volt miniszterelnöknek eltört az orra, két helyen is szétnyílt a bőr. Aznap éjszaka két és fél órás műtéttel varrták össze a sebeket – írja a Blikk.
A meccs 35. percében történt a baleset. A Grund FC csatára kicsit hosszan szöktette magát a kapunk tizenhatosánál. Bajnai Gordon kiszaladt, s előtte elvetődve nyúlt a labdáért, amit meg is szerzett. A csatár azonban a lendültében még próbálta elrúgni a labdát, s ekkor cipőjével a kapus arcát találta el – idézte fel a Blikknek a 43-as Építők csapatának egyik tagja. - Azonnal látszott, hogy nagy a baj, mi is megijedtünk. Bajnai a földön maradt, bár nem vesztette el az eszméletét. Minden csupa vér volt, azonnal hívtuk a mentőket - folytatta.
A mentők hamar kiértek, felvették a sérült adatait. Nem mindenki tudja, hogy a volt kormányfő teljes neve Bajnai György Gordon. A mentős csak a Györgyig jutott, meg is kérdezte, miközben vizsgálta a vérző férfit: - Nem rokona ön véletlenül a volt miniszterelnöknek?
Bajnait kórházba szállították, azonnal a műtőbe került. A lap úgy tudja, éjjel 1 óráig tartott az operáció, a politikus orrán két vágást is össze kellett varrni. Altatásra nem volt szükség. A röntgen szerint egy porc levált az orrcsontról. Utána kötéssel látták el.