Kármán Tódor-díj az oktatás és kutatás támogatóinak, pályázni október 17-ig lehet.
Az oktatási miniszter 24/1999. (VI. 25.) OM rendeletével a magyarországi közoktatás, felsőoktatás és tudományos kutatás támogatása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért a gazdasági- és közélet szereplőinek elismerésére Kármán Tódor-díjat alapított.
A díjat olyan:
- természetes személyek, közösségek, vagy jogi személyek (intézmények, vállalkozások, alapítványok) kaphatják, akik kiemelkedő támogatást nyújtanak tanulóknak, hallgatóknak, oktatóknak, és kutató- vagy oktatási intézményeknek.
A díjra pályázni lehet, vagy arra az oktatási intézmények, ill. az oktatásban és kutatásban résztvevő személyek tehetnek javaslatot. Olyan intézmények, vagy magánszemélyek, akik az elmúlt öt évben Kármán Tódor-díjban részesültek, nem pályázhatnak.
Évente maximum öt díj adományozható, amelyet a Nemzeti Erőforrás Miniszter ünnepélyes körülmények között ad át. A díjjal oklevél és plakett jár.
A díjazásra szóló pályázatoknak vagy javaslatoknak tartalmazniuk kell, hogy mi a támogatás vagy az együttműködés szakmai tartalma, jellege, célja és eszközei, eredményei, valamint mennyi a támogatás pénzben kifejezhető értéke, továbbá az ajánlást, vagy ajánlásokat.
A pályázatokat vagy javaslatokat (maximum 3 oldal) 2011. október 17-ig kell eljuttatni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságára (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.).
(További információ: Szigeti Katalin oktatási kitüntetési referens, tel.: 795-4423)