Ha egyetlen koraszülött is kevesebb fájdalmat él át, már megérte

Magyarországon 8,5–9 százalék között mozog a koraszülöttek aránya, ami európai viszonylatban meglehetősen magasnak számít. Bár az utóbbi években hatalmasat fejlődött a koraszülött-ellátás, a fájdalomcsillapításuk terén még rengeteg a tennivaló: jelenleg ugyanis Magyarországon nincs erre vonatkozó általános protokoll. Dr. Ivancsó Johanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház koraszülött-osztályának főorvosa szabadidejében évek óta a koraszülöttek fájdalomkezelésére vonatkozó protokollon dolgozik, addig is azonban, amíg elkészül az ajánlás, nagyon sokat tehetünk a legkisebbek jóllétéért – egészségügyi dolgozóként és szülőként egyaránt. Mózes Zsófi interjúja Dr. Ivancsó Johannával a wmn.hu-n. 

A koraszülöttek fájdalomcsillapításával csak nem olyan régen, néhány évtizeddel ezelőtt kezdett el foglalkozni az orvostársadalom. Hogy lehet, hogy ez ilyen sokáig váratott magára?

Egészen az 1980-as évekig úgy gondolták, hogy a kisbabák nem éreznek fájdalmat – vagy ha éreznek is, nem baj, mert úgyis elfelejtik, nem rögzül a memóriájukban. Éppen ezért egyáltalán nem mérték, nem csillapították a fájdalmukat. Egy amerikai kisfiút szoktak példának felhozni: ő a ‘80-as években, a 26. hétre született, majd egy mellkasmegnyitással járó szívműtétre volt szüksége. A teljes beavatkozást fájdalomcsillapítás nélkül végezték, és bár a kisfiú néhány héttel később sajnos meg is halt, az édesanyja végignézte a szenvedését, majd megkérdezte az orvosokat, hogy miért nem csillapították a fájdalmát. Erre vagy azt a választ kapta, hogy amit látott a gyerekén, az nem is fájdalom, vagy azt, hogy egy kisbaba nem elég erős ahhoz, hogy elviselje a fájdalomcsillapító hatását.

De hogy gondolhatják azt, hogy ha a fájdalomcsillapító hatását nem tudja elviselni a gyerek, akkor a fájdalmat igen? 

Az édesanya írt az akkor létező összes gyermekgyógyászati társaságnak egy nyílt levelet, ez több amerikai újságban meg is jelent, és végül ez a levél indította el azt a kutatást, aminek köszönhetően mi most már tudunk protokollt írni és fájdalmat csillapítani. Gyakorlatilag ennek hatására ismerte fel az orvostársadalom, hogy a kisbabák, legyenek bármilyen picik is, képesek a fájdalom érzékelésére.

Ha jól tudom, ön 2018 óta foglalkozik ezzel.

Igen. Amikor az ember bekerül egy intenzív osztályra, nem feltétlenül koraszülöttek, hanem bármilyen betegek közé, látja, hogy mennyit szenvednek, mennyi fájdalmas beavatkozáson esnek át. A koraszülött-osztályon ez ráadásul hatványozottan igaz, úgyhogy jött egy belső indíttatás, hogy ezen változtatni kéne, mert biztosan létezik megoldás arra, hogy ne szenvedjenek ennyit ezek a pici babák.

Utánaolvastam, beleástam magam a témába, majd elkezdtem egy kutatást. Tulajdonképpen ez olyannyira egyedülálló Magyarországon, hogy ez lett az első magyar kutatás a témában: négy hónapon keresztül számoltunk minden egyes fájdalmas beavatkozást, amit az akkor az osztályon lévő koraszülöttek átéltek, és őrületes szám jött ki. Azt találtuk, hogy naponta gyerekenként átlagosan 8,2 fájdalmas vagy stresszes beavatkozást végeznek el. Ez hatalmas szám, főleg, ha belegondolsz, hogy, mondjuk, nyolcszor szúrnának meg egy nap, ráadásul heteken keresztül, minden egyes nap – az még felnőttként is szörnyű lenne.

A teljes beszélgetés a wmn.hu-n olvasható.