A magyar csapat a kezdetek óta az élvonalban szerepel, rendszerint az első helyen végez a pontversenyben.
Az idei évben kilencedik alkalommal rendezik meg az európai szervátültetett és művesekezelt társadalom legrangosabb eseményét, a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságát. A nemzetközi versenynek idén Finnország Vantaa nevű városa ad otthont, 2016. július 10-17. között. Ennek apropóján tartja meg ünnepélyes csapatgyűlését a Szervátültetettek Szövetsége ma.
2000-ben Athénban került megrendezésre a vesebetegek első kontinensviadala, I. Pan-European Athletic Games néven, melyen már a magyar csapat is jelentős létszámmal vett részt. Ezt tekinthetjük az első Európa Bajnokságnak.
2001-ben, Budapesti székhellyel megalakult a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európai Sportszövetsége, mely azt az igényt hivatott kielégíteni, hogy a művesekezelt sportolók is részt vehessenek nemzetközi versenyen. 2002-ben pedig már Balatonaligán rendezték meg a II. Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságát.
A magyar csapat a kezdetek óta az élvonalban szerepel, a nemzetek összesített pontversenyében rendszerint az első helyen végez az Európa Bajnokságokon.
Finnországba 45 szervátültetett - ebből 7 kiskorú - és 3 művesekezelt sportolóval és 15 kísérővel utazik a magyar válogatott. A 26 vese-, 10 máj-, 3 kombinált vese-máj, 4 csontvelő- és 2 tüdőátültetett sportoló 8 sportágban indul a versenyen, korosztályos bontásban (asztalitenisz, atlétika, bowling, darts, petanque, tenisz, tollaslabda, és úszás).
A csapatról és a felkészülésről bővebben itt