Harcba szálltak a ''Heine-Medinesek''

Szakszerű egészségügyi ellátást, a rehabilitációs kapacitások bővítését, megfelelő intézményi beteggondozást szeretnének a járványos gyermekbénuláson átesett betegek, akik tiltakoznak az ellen, hogy felülvizsgálják őket, és csökkentsék vagy elvegyék az ellátásukat. Magyarországon a súlyos mozgássérültek nem férnek hozzá a szűrővizsgálatok egy részéhez, mert hiányzik az ehhez szükséges infrastruktúra. Ezen is szeretnének változtatni a „Heine-Medinesek", akik a hatékony és egységes fellépés érdekében külön szekciót alakítottak a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségén (MEOSZ) belül - tájékoztatott az érdekvédő szervezet.

A mára már sikeresen felszámolt gyermekbénulás betegség utolsó nagy hulláma 1950 és 1959 között szedte áldozatait szerte a világban és hazánkban. A kéz-, láb- és légzésbénulást okozó betegség miatt sokan kerekesszékbe kerültek, a legsúlyosabb betegek vastüdőben éltek-élik le az életüket. Hazánkban 16500 megbetegedést regisztráltak a múlt század harmincas és hetvenes évei között, napjainkban több ezerre tehető a járványos gyermekbénulást túlélők száma. A betegeknek speciális egészségügyi és rehabilitációs ellátásra van szükségük, amelyet a jelenlegi ellátórendszer nem képes megfelelő módon biztosítani. Szükség lenne a képzési program bővítésére, az egyetemeken és főiskolákon a gyermekbénulás ugyanis csak érintőlegesen szerepel a tananyagban, így az egészségügyi szakszemélyzet tudása meglehetősen hiányos. Különösen igaz ez a betegség lezajlása után 30-40 évvel jelentkező, hirtelen állapotromlást eredményező Post-Polio szindrómára.

A gyermekbénulás áldozatainak intézményes rehabilitációja 27 évig megoldatlan volt, 2000 óta a HM Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézetben foglalkoznak velük, a kapacitás azonban nagyon kicsi. Évente 160 főt tudnak kezelni, és ha a szaktárca adatait vesszük alapul, a 3600 beteg rehabilitációjára több mint 20 év alatt kerül sor. A legsúlyosabb állapotú, önellátásra képtelen gyermekbénultak intézményi gondozása sincs megfelelően megoldva, szükség lenne egy speciális lakóotthonra.

Az egészségügyi vizsgálatok egy részéhez (nőgyógyászat, urológia, tüdőgyógyászat, fogászat, MR, CT) és a szűrésekhez (csontsűrűség-mérés, tüdőszűrés, mammográfia) a kerekesszékes betegek többsége nem fér hozzá, vagy gyakran él át megalázó helyzeteket, mert hiányzik az ehhez szükséges infrastruktúra, nincsenek például emelhető-süllyeszthető vizsgálóasztalok.

A megbetegedettek többsége ma 53-62 éves. Érthetetlen számukra, hogy miért vizsgálják most felül sokukat, amikor állapotuk „végleges státuszú", a betegség okozta egészségkárosodás súlyossága pedig eddig nem volt kérdéses.