Egyre többen ismerik a remek sporteredményei miatt – a háromgyermekes édesanya civilben fogorvos Hahóton.
Fogorvosnő a Nagykanizsától 25 kilométerre lévő községben, Hahóton, három gyermek édesanyja és a Magyar Becsület Rend kitüntetettje. Amikor az „amatőr sportoló" – ahogy a fogorvosnő magát hívja – átvette idén év elején a miniszterelnöktől a díjat, Orbán Viktor többek között így köszöntötte: „Lubics Szilviát azért érezzük közel a szívünkhöz, azért fogadjuk el példaképnek, mert bár kilométerekre hagyja maga mögött a férfiakat, de ezt nem azért teszi, hogy ezzel valamiféle elméletet bizonyítson. Ő inkább azt bizonyítja be, hogy a hivatás, a család és az álmok nem kizárják, hanem erősítik egymást." És valóban, a hahóti fogorvosnő többször körbefutotta a Balatont, hatszor futotta le az elképzelhetetlen Athén és Spárta közötti 246 kilométeres távolságot, a Spartathlont, sőt a még elképzelhetetlenebb UltraMilano-Sanremo 286 km-es versenyt is elsőként teljesítette. 2014-ben a (a maratoninál hosszabb) ultratávot futó nők között a harmadik legjobbnak választották a világon. De mint mondja, valójában egy igazi vetélytársa van: saját maga. Minden versenyen ezt az ellenfelet kell legyőznie. A Lubics Szilviával készült interjú az Orvosok Lapja májusi számában olvasható.
A pályaválasztásról elmondja, hogy a rokonságban nem volt senki orvos vagy fogorvos, de a biológiatanára nagyon hatott rá. Mivel jól tanult, adta magát, hogy egyetemen tanul majd tovább, s 13 évesen eldöntötte, hogy ez a fogorvosi kar lesz. Jól választott, állítja. Ma 3200 ember tartozik körzetéhez, nem csak a hahóti betegek. Kiválóan felkészült kollégákkal dolgozik együtt, így szakmailag is egy nagyon jó közösséghez tartozik. Hahóton sikerült a saját elképzelései szerint kialakítani a fogorvosi rendelőt, épp úgy van felszerelve, ahogy szerette volna, olyan, amilyenre mindig is vágyott, mondja a vele készült interjúban.
Úgy tartja magáról, hogy mindenben elég tudatos, elég elszánt. Mindent megtervez, mert mindig szeret valahonnan valahova haladni, és tudni, hogy hova megyek. „A gimnáziumban volt egy némettanárom, akivel nyelvvizsgára készültem. Egyszer azt mondta az édesanyámnak: akkora akaraterőm van, hogy ezzel még egyszer falakat fogok ledönteni" – idézi fel. Először is az egyetem elvégzése, a tanulás volt a fő cél. Utána jöttek sorban a gyerekek, akkor pedig azt szerette volna, hogy jó anyukája legyek a fiainak, a futás óta pedig ott vannak a versenyek.
Mint mondja, hihetetlen logisztika kell a napi élet szervezéséhez, mert csak úgy lehet megtervezni egy napot, hogy nincs üresjárat benne, de nem lehetetlen. „Ráadásul a három feladat mellé bejött egy negyedik, egy-két éve motivációs tréningeket is tartok, tehát ezt is be kell valahogy iktatni a menetrendbe. Azt hiszem, ehhez tényleg az kell, hogy mindent imád az ember, amit csinál. Én egyiket sem érzem tehernek, egyik sem fáraszt el, sőt feltölt" – teszi hozzá.
– Valójában azért kezdtem el a második kisfiam születése után futni, mert eléggé legyengültem, sokat betegeskedtem – mondja. – A futás nagyon megerősített. És valóban nemcsak testileg, lelkileg is. A futás egy kicsit olyan, mint egy önismereti tréning. Az ember nagyon sokat van magában, egyedül, sok mindent megtud saját magáról. Egy 20-30-40 órás futás alatt olyan helyzetekkel szembesülök, olyan helyzeteket kell megoldanom, amire egy hétköznapi szituációban soha nem kerülne sor. Ez a fajta tudás pedig olyan biztonságot, erőt ad, amit nem nagyon lehet elvenni.
A beszélgetésből az is kiderül, hogy a férje is ultrafutó, sőt a húga is. A 16 éves fia is fut, a két kicsi pedig kajakozik. Nem kell nekik semmit sem magyarázni arról: tenniük kell azért, hogy elérjék, amit akarnak. „Szerintem csak szenvedélyesen érdemes csinálni valamit, szenvedéllyel érdemes élni az életet. Nekem legalábbis ez jött be" – vallja Lubics Szilvia a vele készült interjúban.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!