Bár a tisztiorvoslás 1752-ben kezdődött Magyarországon, most lett 20 éves az ÁNTSZ.
Az ÁNTSZ megalapításának 20 éves évfordulóját ünnepeljük, ám a magyar tisztiorvoslás története jóval korábbra nyúlik vissza. 1752-ben kelt az a császári dekrétum, amely a megyék és a nagyobb városok által fizetett orvosokról, kötelezettségeikről szólt. Köztük a szegény betegek ingyenes gyógyításával, járványügyi feladatok ellátásával, a közegészségügyi állapotok megfigyelésével, illetve javításával. A munka összefogásával az újonnan kinevezett „megyei physicusokat" bízták meg. Az 1752-ben kelt dekrétum tekinthető a magyar tisztiorvosi szolgálat alapító okiratának.
A rendszerváltozást követően a Magyar Köztársaság első kormánya a korszerű közegészségügyi ellátó, valamint szakfelügyeleti és szakirányítási intézményrendszer létrehozását is célul tűzte ki. 1991-ben megszületett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló XI. számú törvény.
A Magyar Tudományos Akadémia épületében, jubileumi konferenciával ünnepelte ma fennállásának 20. évfordulóját az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Az ÁNTSZ élén húsz évvel ezelőtt, 1991. június 1-én kezdte meg munkáját. első országos tisztifőorvosként prof. dr. Kertai Pál, aki az ünnepi konferencia egyik előadójaként idézte meg a kezdeteket.
Dr. Jávor András 1990-től 1994-ig az akkori Népjóléti Minisztérium közigazgatási államtitkáraként oroszlánrészt vállalt a szolgálat meg-, illetve újjászervezésében. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára előadásában az ÁNTSZ történetét fogta át.
Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos visszatekéntésében felelevenítette: hogyan szervültek az addig KÖJÁL-ként működő intézményrendszerbe az új feladatok, azok milyen irányba mozdították a településeken dolgozó közegészségügyi, járványügyi szakemberek munkáját.
A Nemzeti Erőforrás Miniszter a magyar népegészségügy szolgálatában végzett több évtizedes kiemelkedő munkássága elismeréseként Batthyány-Strattmann László díjat adományozott Dr. Kertai Pál professzornak, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat életre hívásában. A közegészségügy, járványügy iránti elkötelezettsége volt a záloga annak, hogy egy lepusztult, kontraszelektált Köjál talpra állhatott, kiépülhetett a hazai közegészségügyi-járványügyi biztonság intézményi rendszere. A kitüntetést a „20 éves az ÁNTSZ Jubileumi konferencia" keretén belül adták át.