A "Big Data" segítségével hatékonyabbam dolgozzák fel, elemzik, az idegrendszerrel kapcsolatos diagnosztikai adatokat.
A tudományos, az egészségügyi és a vállalati szféra erőforrásait összefogó idegtudományi-adatkezelési kutatási együttműködésben vesz részt az Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont. Az Országos Klinikai és Idegtudományi Intézettel és a Teradata Magyarország Kft.-vel kötött közös megállapodásának köszönhetően új megközelítésben vizsgálhatók egyes idegrendszeri betegségek.
Az egészségügyi, a tudományos és az üzleti szféra együttműködése keretében az MTA Természettudományi Kutatóközpont szakemberei új megközelítésben vizsgálhatnak agyi és idegrendszeri betegségeket. E megbetegedések kutatása és gyógyítása során óriási mennyiségű adat keletkezik – ezek újszerű kezelését, értékelését teszi lehetővé a háromoldalú megállapodás, amelynek eredményeképpen az informatikában "Big Data" technológiának nevezett eljárásokkal rendszerezik, elemzik az adatokat. E módszerek orvostudományi célú alkalmazása még gyerekcipőben jár, így a megállapodás szélesebb körű terjedését is elősegítheti.
A kutatóközpontból az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet két munkacsoportja vesz részt az együttműködésben. A normál és kóros EEG- (elektroencefalogram) jelek analízisének szakértői az elemzésben szerzett szaktudásukkal járulnak hozzá az együttműködéshez, amelynek eredményeként a tervek szerint a kutatók és a gyógyító munkát végző orvosok igényeit egyaránt kielégítő adatelemző és -megjelenítő integrációs rendszer jön létre, lehetővé téve a különböző modalitású eredmények egyidejű vizsgálatát, elemzését és összehasonlítását.
A megállapodás célja, hogy az idegrendszer élettani és kóros működésére jellemző, különböző kutatási és diagnosztikai módszerekkel nyert nagy mennyiségű adatból új megközelítésekkel a lehető legnagyobb mennyiségű és értékű, klinikailag értékelhető, esetleg új kutatási irányokat nyitó információt állítsanak elő.
Az együttműködésnek jöszönhetően kamatoztathatóvá válik részint az alapkutatási és klinikai szakterületen rendelkezésre álló tudás, részint a kutatási infrastruktúra, lehetőséget nyújtva az epilepszia és egyéb idegrendszeri betegségekkel kapcsolatos diagnosztikai adatok feldolgozására, elemzésére és orvosi alkalmazására.
Az MTA TTK és a Teradata szakembereinek részvételével zajló fejlesztések célja egy olyan – hiánypótló – integratív adatbázisrendszer kialakítása, amely a korszerű kívánalmaknak megfelelően egyszerre alkalmas nagy mennyiségű, az elektronok elektromos aktivitását valós időben regisztráló EEG, illetve multimodális klinikai és kutatási adat tárolására és rendszerezésére, valamint párhuzamosan és erőforrás-hatékony módon futtathat analitikus algoritmusokat.
Az egyedileg fejlesztett adatbázis-struktúra az egyszerűségen és adatközpontúságon kívül egy újszerű szervezési elvet érvényesít, amelyben a hagyományos logikai kapcsolatokon felül külön kapcsolati dimenziót képeznek a térbeli és időbeli információk. Az EEG, valamint egyéb funkcionális és strukturális adatok értelmezésére és rendszerezésére kidolgozott eljárás a kutatás mellett a klinikai gyakorlatban is hatékony felhasználási módokat ígér, ami nagymértékben javíthatja a diagnózisok pontosságát.