• nátha
    • Fújd ki rendesen! Minden a nátháról

      Fújd ki rendesen! Minden a nátháról

    • Alvadásgátló mellett a nátha terápiája sem egyszerű

      Alvadásgátló mellett a nátha terápiája sem egyszerű

    • A felsőlégúti nyavalyák könnyen megkeseríthetik a karácsonyt

      A felsőlégúti nyavalyák könnyen megkeseríthetik a karácsonyt

  • melanóma
    • A szemben és a köröm alatt is lehet rejtett melanóma      

      A szemben és a köröm alatt is lehet rejtett melanóma      

    • Ismeri a melanoma 15 rizikófaktorát?

      Ismeri a melanoma 15 rizikófaktorát?

    • A mesterséges intelligencia az anyajegyszűrésben

      A mesterséges intelligencia az anyajegyszűrésben

  • egynapos sebészet
    • Duplájára nőtt az egynapos sebészeti ellátások aránya

      Duplájára nőtt az egynapos sebészeti ellátások aránya

    • Két és félszer több az egynapos műtét a győri Petz-kórházban

      Két és félszer több az egynapos műtét a győri Petz-kórházban

    • Egynapos ellátási egységet adtak át a pécsi szívcentrumban

      Egynapos ellátási egységet adtak át a pécsi szívcentrumban

Im memoriam Prof. Dr. Záborszky Zoltán

Hírek 2021.01.01 Forrás: Weborvos Szerző:
Im memoriam Prof. Dr. Záborszky Zoltán

Tanszékalapító professzorukat gyászolják a traumatológusok - elhunyt Dr. Záborszky Zoltán traumatológus professzor (1927-2020).

Értelmiségi családban, első gyermekként született 1927. augusztus 12-én, Nyíregyházán. Édesapja agrármérnök, aki különböző nagybirtokokon dolgozott. Édesanyja matematika-fizika szakos középiskolai tanár volt. Öccse agrármérnök. Felesége Kiss Klára, két gyermeke van: lánya Klára gyógyszerész, fia, Zoltán sebész főorvos.

Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, a Premontrei Gimnáziumban kezdte, majd Nyíregyházán a Katolikus Gimnáziumban érettségizett (mai is Istenfélő katolikus). A Debreceni Orvostudományi Egyetemre 1946-ban nyert felvételt, 1949-ben szülei költözése miatt átiratkozott Budapestre, ott szerzett orvosi diplomát 1952-ben.

Már egyetemi évei alatt foglalkozott a sérültellátással, amelynek utolsó két évében az Országos Mentőszolgálatnál dolgozott mentőtisztként. Ezt nem csak szakmai elhivatottságból tette, hanem azért is, mert „osztályidegen” családja rászorult az egyetemista keresetére. Az egyetem elvégzése után hivatásos katonai szolgálatra hívták be, a kiképzést követően vidéki csapatnál ezredorvos volt, majd a kecskeméti Honvéd Kórház Sebészeti Osztályára helyezték. Általános sebészetből 1957-ben szakvizsgázott és még abban az évben áthelyezték kérésére a Központi Katonai Kórház Baleseti Sebészeti Osztályára, ahol 30 évet dolgozott. Traumatológiából 1959-ben szerzett szakvizsgát, 1961-ben adjunktusi, 1972-ben osztályvezető főorvosi kinevezést nyert.

A nagyforgalmú baleseti sebészeti osztály lehetőséget nyújtott elméleti és gyakorlati felkészülésére. Ismereteit az akkori OTKI különböző tanfolyamain és kurzusokon bővítette, számos alkalommal töltött hosszabb időt német nyelvterületen külföldi ösztöndíjjal. A Böhler Intézetben 3 hónapot (1975), Weller professzornál Tübingenben 3 hónapot (1977), a memmingeni kórházban Parhoffer tanárnál 1 hónapot (1984) töltött, majd ismét a Böhler Intézet (1986), Bern Müller Intézet (1987) és az ulmi Burri klinika következett.

A hazai adottságokat kihasználva klinikai és kísérletes munkát folytatott a honvéd kórházban a szövetkonzerválás és a csontpótlás területén. Foglalkozott a lövési sérülések pathológiájával és ellátásával, az érsérülések kezelésével, utóbbi témakörből szabadalmaztatott érvarró készüléket szerkesztett. Széles érdeklődési területébe tartozott az álízületek gyógyítása, a nagyízületi sérülések kezelése, a polytraumatizált betegek ellátása, a reanimáció, valamint a szeptikus csontsebészet hálátlan területe. Hazánkban elsőként vezette be a csontdefektusok és az osteomyelitis kezelésében a fixateur externe-t.

Jelentős számú, 125 közleménye jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban, hazai és nemzetközi kongresszusoknak állandó előadói közé tartozik. Kandidátusi fokozatot szerzett 1978-ban. Témája „A lőtt sérülések pathomechanizmusa és sebészeti ellátása”. Rendszeresen foglalkozott a tömegsérülések ellátásának elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Ehhez az 1969-es vietnami tapasztalatait jól hasznosította és kamatoztatta, orvosoknak és medikusoknak tartott, mindig nagy és hálás hallgatóságot vonzó kurzusain.

A Honvédelmi Egészségügyi Intézet munkájában már annak megalakulásakor részt vett és a tanszék munkatársa volt debreceni kinevezéséig. Honvédelmi oktatói tevékenységén túl ezekben az években előadásokat tartott az Országos Baleseti Intézet OTKI tanfolyamain, valamint a SOTE Traumatológiai Tanszékén. Munkahelye, a Központi Katonai Kórház is bekapcsolódott 1984-ben az orvostanhallgatók baleseti sebészeti oktatásába, gyakorlati képzést biztosítottak az Orvostovábbképző Egyetem Gyógytornászképző Szak hallgatói és a szakközépiskolai növendékeinek számára, így aztán bőven kapott lehetőséget oktatói ambícióinak gyakorlására.

Az Egészségügyi miniszter 1983-ban címzetes egyetemi docenssé nevezte ki, majd 1987-ben címzetes egyetemi tanár lett. Már ebben az időben tagja volt a Traumatológiai Szakmai Kollégiumnak, az Országos Szakorvosképesítő Vizsgabizottságnak és a Magyar Traumatológus Társaság vezetőségének. Utóbbi 1991-ben a társaság alelnökévé választotta.

A Debreceni Orvostudományi Egyetem tanácsa 1987-ben elhatározta, hogy a Kenézy Kórház területén akkor megépült, modern, európai színvonalú traumatológiai osztályán egyetemi tanszéket létesít. Az Egészségügyi miniszter, a egyetem rektora és a megye akkori vezetői közös elhatározással kérték fel Záborszky Professzort a tanszék vezetésére.

A nyugállományba vonult honvéd ezredes hihetetlen lelkesedéssel szervezte meg a tanszék munkáját és az egyetemi oktatást. A kórház szoros, interdiszciplináris együttműködése és a korszerű infrastruktúra adottságai lehetővé tették a sérültek színvonalas, elsődleges ellátásának megszervezését, a teljes körű sérültellátást a gyermektraumatológia, neurotraumatológia, mikrosebészet, és rekonstrukciós sebészet vonatkozásában is. Az intézettel szoros egységben kialakította az éjjel-nappal dolgozó baleseti állomást és a 182 ágyra fejlesztett tanszéken folyamatosan biztosítani tudtuk a kórházi elhelyezést a megye és a város összes, valamint a régió speciális ellátást igénylő sérültjei számára. Megszervezte előbb a fekvőbetegek, majd a járóbetegek számítógépes adatrögzítését, mely a tudományos feldolgozásra és a költségigénylés felmérésére is lehetőséget teremtett.

1990-ben a jövő traumatológusaira gondolva létrehozta a „Kelet-Magyarország Sérültellátásának Fejlesztéséért Alapítványt, amely a kiemelkedő szakmai munka elismerését, hazai és külföldi ösztöndíj létesítését, kongresszusokra való utazások támogatását biztosítja.

Az egyetemi vezetés 10 éves munkára kérte fel, ennek megfelelően élt, tervezett és dolgozott. Amikor betöltötte 65. életévét, akkor született az a rendelkezés, amely mindenkire általánosan érvényes volt: a tanszékvezetést a 65. életév betöltése után le kell adni. De Ő rendületlenül hitt, bizakodott, remélt, tovább tervezett. Egyetemi tanácsülésen tudta meg, hogy a tanszékvezetői státusz meghirdetésre került.

Egy infarctus és kis szünet után ismét velünk volt, nagyobb kedvvel és lelkesedéssel, mint valaha. Ha betegről volt szó, semmi nem számított, a beteggel való foglalkozás élete legfőbb tartalma, egyetlen szenvedélye, mely az életét kitölti. Azt vallotta, az orvosi etika előírásai nemcsak másak, hanem sokkal szigorúbbak, mint a törvények. Az etika azt parancsolja az orvosnak, hogy mindent tegyen meg a betegért, amit csak lehet. nemcsak azt, amit tud.

2011 nyaráig dolgozott, létrehozta az ország talán egyetlen, igazi qualiti kontrollját. Naponta átnézte és értékelte a járóbeteg ellátáson látott betegek röntgen és adminisztratív dokumentációját, hihetetlen éles szemmel és gyakorlattal vette észre az elnézett, vagy tévesen megítélt eseteket, lehetőséget teremtve a korrekcióra. Munkáját közölte az Orvosi Hetilapban, amelyért Markusovszky díjjal jutalmazták. Számos magas állami kitüntetése mellett legkedvesebb számára az egyetemtől kapott Pro Universitate és a Kettesy Aladár Emlékérem, valamint a Debrecen Várostól kapott Hatvani István Díj.

Záborszky Zoltán élete igazolja Homérosz sorait, amelyet az Ilias XI. énekében ír: „Iatros gar anér pollón antaxios allón” – „Az orvos sok másikkal felérő ember.”

Emberi és orvosi egyénisége a késői utódok számára is követendő, de alighanem elérhetetlen példa marad.

 

Legolvasottabb cikkeink