Két magyar orvos beszélget az eutanáziáról

Dr. Csordás Rita Hollandiában él és dolgozik, dr. Haskó László meg itthon. Kettejük beszélgetését közli a magyarnarancs.hu.

Dr. Haskó László: Biztosan nem túlzok, ha azt mondom, a magyar kórházak és rendelők immár túllépték teljesítőképességük határát. A gyógyítás mind minőségi, mind mennyiségi tekintetben erősen elmarad a jogos várakozásoktól. Ilyen viszonyok között kell-e foglalkoznunk azokkal az orvosi problémákkal, amelyek az élet utolsó szakaszával, a halállal kapcsolatosak?

Dr. Csordás Rita: Szerintem kell, először is azért, mert az élet utolsó szakasza során sem engedhetjük el pácienseink kezét. Nem nézhetjük tétlenül a szenvedést, és az emberi méltóság elvesztését. Másodszor azért, mert az élet méltóságteljes befejezéséhez sokkal inkább van szükség empátiára, mint pénzre.

HL: Tehát a szükséges struktúra olcsón megteremthető?

CSR: Külön intézményrendszerre nincs is szükség. Nálunk, Hollandiában minden regisztrált gyakorló orvos végezhet eutanáziát.

HL: Ez meglepő.

CSR: Egyáltalán nem. Persze tudnunk kell, mit értünk „eutanázián”?  Hollandiában orvosi eutanázia a beteg tiszta tudattal hozott végakaratának betartása, egy kilátástalan helyzetben, amikor már semmilyen kezeléstől nem várható segítség, és amikor a betegre csak elviselhetetlen fizikai és lelki szenvedés vár.

HL: Magyarországon az eutanázia nem egyértelműen használt fogalom. Legtöbben arra gondolnak a szó hallatán, hogy az orvosok, vagy ami még rosszabb, hivatalnokok döntenek egészséges vagy gyógyítható betegek sorsáról.

CSR: Nem, erről szó sem lehet, ilyen „megoldás” Európában elképzelhetetlen. Ha jól értem, az úgynevezett „agyhalottak” gépi életben tartásának megszüntetéséről beszél. Azt mi nem nevezzük eutanáziának. Kizárólag a beteg tiszta tudattal megfontolt, ismételten megerősített kérelme alapján az orvos egyetértésével, a törvény által megszabott keretek között teljesíthető az eutanázia.

HL: És a gyógyíthatatlan betegek kábító fájdalomcsillapítókkal történő kezelése sem eutanázia?

CSR: Nem, az sem az. Ezt mi „palliatie”-nek nevezzük, szó szerinti fordításban enyhítést jelent. Erre csak a legutolsó időszakban kerülhet sor, és csak akkor indítja el az orvos, ha a beteg szenved és az „élet” elviselhetőségét más módon elérni nem lehet. Ilyenkor szó sincs eutanáziáról, egy orvosi döntésről van szó, amit a kezelőorvos a beteggel (sok esetben ez már nem lehetséges a beteg állapota miatt) és annak családjával beszél meg. Szerencsére a hospice ellátás és a kórházakban működő, ilyen feladatokra kiképzett teamek egyre ritkábbá teszik a kilátástalan helyzetű gyógyíthatatlan beteg magára hagyását.

HL: Mit és mikor kell tennie Hollandiában annak, aki úgy ítéli meg, hogy saját magát és családját meg szeretné kímélni az emberhez méltatlan szenvedéstől?

CSR: Először fel kell keresnie háziorvosát, hogy megtudja, végez-e eutanáziát. Átlagos esetben az orvos-beteg kapcsolat nem új. Sokszor a páciens eleve úgy választ orvost, hogy adott esetben majd fordulhasson hozzá. Ugyanis – és itt az orvosok felé is el kell oszlatni egy tévedést – Hollandiában minden orvos folytathat ilyen praxist, de senki sem kötelezhető rá. Az orvos teljesen szabadon választ.

HL: Mikor kell orvost keresni? Amikor már beteg vagyok? Amikor kiderül, hogy gyógyíthatatlan vagyok?

CSR: A témához nem nagyon illik a viccelődés, de ahogy mondani szokás, minél előbb annál jobb. A páciens tulajdonképpen arról dönt, hogy amikor már nincs remény az életét emberhez méltón folytatni, akkor mit tegyen vele az orvosa. A lényeg az, hogy az eutanáziát választó páciens tiszta tudattal és szabad akaratából döntsön. Hollandiában ehhez formális jogászi segítség sem kell, az írásos szándéknyilatkozatot az orvos kezeli.

További részletek a cikkben.