Leukémiája nem betegség, hanem életforma számára

Az onkohematológiai betegségeket a világon a 4-5. leggyakoribb rosszindulatú kórképként tartják számon, és a malignus megbetegedések 4-5százalékáért felelősek. A száznegyven különböző rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi megbetegedést három fő csoportba lehet sorolni: a nyirokrendszerből kiinduló limfóma a leggyakoribb, Európában a 11. a diagnosztizált daganatos betegségek között. A leukémia a gyermekek körében előforduló daganatos megbetegedések közül minden harmadik esetért felelős a fejlett országokban, s Európában a 12. a daganatos betegségek között. Harmadik típusa a mielóma, ami a csontvelő plazmasejtjeinek daganatos betegsége, évente Európában 40 ezer új esetet fedeznek fel. Szerencsére folyamatosan megjelennek az új terápiák a kezelési lehetőségek. Ma már a kemo- és sugárterápia mellett a kevesebb szövődménnyel járó új gyógyszerek segítik a betegek felépülését. Nagy jelentősége van az immunterápiáknak és az egyéb, biológiai, jelátvitelt gátló, módosító gyógyszereknek, az immunonkológiai hatóanyagoknak. (A befogadásokról lásd korábbi cikkünket.)

Az onkohematológiai kórképeknek számos tünete van, amelyek azért alakulnak ki, mert csökken az egészséges, jól működő vérsejtek száma, csökken az ép szövet mennyisége a daganatos sejtek túltermelése következtében a nyirokrendszerben és a csontvelőben. A leggyakoribb tünetek a fáradtság, légszomj (csökken a vörösvértestek száma), véraláfutások, vérzések keletkeznek (csökken a vérlemezkék száma), megduzzadnak, fájdalmasak a nyirokcsomók, csontfájdalom lép fel (felhalmozódnak az elváltozott sejtek a csontvelőben és nyirokrendszerben), fertőzés, láz jelentkezik (csökken a fehérvérsejtek száma), váratlan, nyilvánvaló ok nélkül fogyni kezd a beteg.

Daganatos megbetegedés akkor alakul ki, ha a létfontosságú gének megsérülnek, ami megzavarja a vérsejtek normális életciklusát. A kockázati tényezők közé tartoznak a fertőzések, a csökkent immunitás, a sugárzás, a kemoterápia, a genetikai betegségek, a kémiai anyagok, a környezeti hatások és az autoimmun betegségek.

Még mindig a kevéssé ismert rákbetegségek közé tartoznak a limfómák, a nyiroksejtekből kiinduló daganatok, pedig számuk folyamatosan nő, az összes malignus megbetegedés három százalékát teszik ki. Ma már nagyon jól gyógyítható, a páciensek nagy része túléli a betegséget, s több tízezren élnek együtt a kórral, ám még mindig ez a hatodik leggyakoribb halálok.

A limfómás betegeknél a nyirokszövet sejtjei, vagyis a limfociták kontroll nélkül elszaporodnak, s ezzel együtt elnyomják a normális működésű sejteket. A betegség érintheti a nyirokcsomókat, a lépet, a csontvelőt, a vérképző- és nyirokrendszert, de kialakulhat limfóma a gyomorban, a májba, sőt: az agyban is, de ez ritkán fordul elő.

Sokféle lehet a limfóma, ugyanakkor hétköznapi tüneteti miatt nehezen ismerhető fel. Jellemző tünetei a megnagyobbodott mandulák, láz, éjszakai erős izzadás, fáradtságérzés, indokolatlan fogyás, bőrviszketés, -kiütés, de vannak, aki semmilyen tünetet nem észlelnek, s csak egy rutin vérképvizsgálatkor derül ki betegségük. Ráadásul a felsorolt tünetek nem feltétlenül utalnak limfómákra, ám ha két hétnél tovább fennállnak, akkor feltétlenül orvoshoz kell fordulni. A limfómákra is igaz, hogy minél korábban fedezik fel, annál könnyebben gyógyíthatók.

A limfómáknak két fő típusa van: az egyik az kór felfedezőjéről, Sir Thomas Hodgkinról elnevezett Hodgkin-limfóma (HL), amely a limfómás betegségek kisebb részét, mintegy 15-18 százalékát teszi ki, az esetek nagyobb része az úgynevezett non-Hodgkin limfóma (NHL), amelynek több mint hatvanféle altípusa van. A sokféleség miatt a betegszervezetek - így a Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány (MOHA) - azt ajánlják a betegeknek, hogy mindannyian legyenek tisztában a betegségük altípusával, hiszen mindegyiknek más és más a kimenete, gyógyítási lehetősége.

Nem könnyű az onkohematológiai betegségek felismerése. A legelső szűrő a háziorvos, akinek az odafigyelésén rengeteg múlik, hogy a hétköznapias tünetek gyanúsak legyenek számára, s tovább utalja a betegét a szakellátásba. A szakorvosok egyre jobban specializálódnak, s óriási teher hárul rájuk, még a családok felkészítése is a feladatuk (lenne). A gyógyuláshoz nem csak az orvos tudása, a jól kiválasztott terápia szükséges, de legalább ennyire fontos az együttműködő, meggyógyulni akaró betegek és annak támogató családja, környezete. Az alábbiakban név nélkül két beteg története olvasható nem mindennapi küzdelmükről.

Egyikük azt állítja, hogy a krónikus limfocitás leukémiája nem betegség, hanem életforma számára. Visszagondolva korábbi időszakra, úgy véli, párkapcsolata nagyban hozzájárult betegsége kialakulásához. Az elvált asszony ugyanis gyermeket szeretett volna akkori párjától, sokat küszködött az új családért, hatalmas féltékenységi jelenetek zajlódtak le. Aztán kiderült, hogy súlyos beteg, így a gyermekszülés helyett megkezdte a túlélésért vívott küzdelmét. Az orvosa közölte vele, hogy betegsége gyógyíthatatlan, de befolyásolja a beteg életmódja, ezért a stresszt okozó tényezőket igyekezett kiiktatni az életéből, egészséges étrendre tért át. Kórházba kerülve látta, hogy nálánál sokkal súlyosabb betegek is vannak, fontosnak érezte őket bátorítani, jó hangulatát megőrizni. Úgy véli, a túlélés egyik módja a munka, az aktív élet, s az, hogy segítsen sorstársain.

Egy másik beteg arról vall, hogy sok mindent elért 30-as évei elejére, család, gyerekek, sikerek a munkájában, „minden olyan simán ment, amennyire csak lehet", összegez a fiatalasszony. És akkor egyszer csak hirtelen 32 éves korában limfómával diagnosztizálták. Eleinte meg sem ijedt, mert nem is értette, miről beszél az orvosa, sőt még furcsállta is, miért olyan rémült az orvosa, amikor ő nem. Enyhe lázzal kezdődött a betegsége, fájt a bal lába, megduzzadt az egyik nyirokcsomója a fején, ahol a haját lófarokba kötötte. Egyre rosszabb lett az állapota, egyre több kezelést kapott, például sugárterápiát, csontvelő-átültetést hajtottak végre nála. Már-már úgy érezte, nincs kiút. Sokat segített azonban neki, hogy a környezetében élő emberek pozitívak maradtak, őmaga is igyekezett pozitívan állni a dolgokhoz, felfedezte az élet apró örömeit. Úgy véli, története nagyon hasonló más betegekéhez, hiszen mindannyian ugyanazt a sokkot, félelmet, hitetlenkedést élik át, ugyanazt a fájdalmat érzik, de ugyanazt az utat járják be a vereségtől a győzelemig a limfóma útján.