Április 8-áig még lehet jelentkezni az Erzsébet-program keretében.
Egy hétig Balaton-parti táborokban nyaralhatnak a gyerekek június közepétől augusztus végéig, egyhetes turnusokban, teljes ellátással; az alacsony keresetű szülőknek ehhez mindössze egy-két ezer forintot kell befizetniük - közölte Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Elmondta, jelentkezni a www.erzsebetprogram.hu internetes oldalon lehet, ám annak érdekében, hogy senkit ne zárjanak ki a lehetőségből, szerte az országban több mint 1500 helyen olyan központok működnek, amelyekben nemcsak a tájékozódásban, hanem a jelentkezésben is segítenek. A legközelebbi ilyen "segítőpont" megtalálásához az érintetteknek elegendő felhívniuk a 371-3242-es budapesti telefonszámot hétfőtől csütörtökig 9-16 óra, pénteken 9-13 óra között.