Bár megállapodtak, nem emelkednek az orvosok és egészségügyi dolgozók bérei jövőre.

Nem emelkednek az orvosok és más egészségügyi dolgozók bérei a jövő évben Csehországban, bár Leos Heger egészségügyi miniszter korábban ebben állapodott meg az ágazati szakszervezetekkel. A szakminiszter a cseh kormány szerdai ülése utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az egészségbiztosítási rendszer anyagi helyzete a jövő évben semmiféle béremelést, illetve kiadásnövekedést nem tesz lehetővé.
"Nagyon bánt, hogy az előző két évvel szemben jövőre nem emelhetjük a béreket. Az egészségbiztosítási rendszer azonban valóban bizonyos mínuszban van" - jelentette ki Heger. Hozzátette: a döntésben az is közrejátszott, hogy a közszféra más ágazataiban az utóbbi években nem emelkednek, hanem inkább csökkennek a bérek. "A környezet és a körülmények nem hagyhatóak figyelmen kívül" - jegyezte meg a miniszter.
Heger elmondta, hogy a szaktárca összesen 14 intézkedést dolgozott ki a helyzet konszolidálása és javítása érdekében, s ezeket a kormány szerdán tudomásul vette. Szerinte az egészségbiztosítási rendszer anyagi helyzetén jelentősen javítani fog az a miniszteri rendelet, miszerint a jövő évben az egészségbiztosítók csak annyit költhetnek, amennyit a kötelező biztosításokon, járulékokon keresztül beszednek.
"Megszorító rendeletről van szó" - ismerte be a miniszter. Az egészségbiztosítók által kifizetett összeg nem emelkedik, illetve ha igen, akkor csak minimális mértékben - jegyezte meg.
Az orvosok és az egészségügyi dolgozók béreinek gyors emelésében a miniszter tavaly év elején egyezett meg az ágazati szakszervezetekkel a Köszönjük, távozunk tiltakozó akciót követően. Az akció keretében a cseh kórházi orvosok több mint egynegyede adott be felmondást, s ha valóban távoztak volna, súlyos problémák keletkeztek volna a lakosság egészségügyi ellátásában. Tavaly a cseh orvosok havi bruttó átlagbére a korábbi 48 ezer koronáról 60 ezer koronára emelkedett.
A megállapodás szerint a tavalyi és az idei béremelésnek tíz-tíz százalékosnak kellett volna lennie, de a gazdasági helyzet következtében ez teljes egészében nem valósult meg.
A megállapodás szerint jövőre az orvosok bérének a havi országos átlagbér másfélszeresére-háromszorosára kellett volna növekednie. Jelenleg az országos havi átlagbér mintegy 25 ezer korona.