Merre tart a stroke intervenció?

Valószínűleg világszinten is kevés szakterületen zajlott olyan robbanásszerű fejlődés mint 2015 óta az iszkémiás stroke intervenciós kezelésében. Mióta bebizonyosodott, hogy az érelzáródást okozó vérrög katéteres technikával eredményesen eltávolítható az agyi erekből, s ezzel az érelzáródást szenvedett betegek legalább fele elkerülheti a tartós ápolást igénylő idegrendszeri károsodást, gombamódra szaporodnak az eszközök, a gyártók, és az esetszámok. A kezdetben gyakran hallható kétkedő hangok ellenére ez alól hazánk sem kivétel.  Az új irányelvek megjelenése (2015) óta lineárisan nő a kezelt esetek száma, amely az idei első félév adatait az egész évre vetítve meghaladja az 1200-at. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy öt év alatt az esetszám megtízszereződött.

Intézetünk, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, a kezdetektől élen járt a stroke intervenciós kezelésben. Tavaly átléptünk egy lélektani határt: egy év alatt 361, azaz átlagban napi egy beteget kezeltünk.Várhatóan idén ez a szám jóval 400 felett lesz, hiszen2019 első nyolc hónapjában 305 beteget részesítettünk intervenciós kezelésben, míg az előző év első nyolc hónapjában 214 esetet láttunk el. Ez annyit jelent, hogy immár nem sporadikusan előforduló ritka beavatkozásról van szó, ez a bonyolult és szoros logisztikát, csúcstechnológiás felszerelést és legalább három szakma képviselőinek állandó készenlétét igénylő tevékenység a napi rutin része kell legyen.

Míg örülünk az eredményeknek, ideje szembenéznünk a kihívásokkal, felmerülő kérdésekkel is, hogy a jövőben is eredményesen kezeljük a várhatóan tovább növekvő esetszámot. Maximálisan fel kell gyorsítani a döntési folyamatot az intervenció indikációjáról. Intézetünk évek óta aktívan vesz részt egy kutatás-fejlesztési programban, melynek célja egy olyan, a korai és a későn észlelt stroke esetén egyaránt alkalmazható, mesterséges intelligenciára épülő módszer fejlesztése, mely egyszerű CT-vizsgálat alapján percek alatt, teljesen automatizált módon, egzakt számokban kifejezve adja meg a már végleges károsodás mértékét, ezzel támogatva a klinikus döntését. Intézetünkben évek óta eredményesen működik ilyen rendszer, de feltétlen szükséges lenne ennek bevezetése a stroke betegeket elsőként észlelő intézményekben is.

Hasonlóképp fontos, (immár kellő nagyságú esetszám birtokában) felmérnünk ennek a rengeteg emberi és anyagi erőforrást igénylő munkának a valós, hosszútávú eredményét, a betegek utókezelésének, rehabilitációjának lehetőségeit és eredményeit. Meg kell gondolnunk, milyen logisztikai lépésekkel optimalizálható a munkaszervezés, nemcsak a gyorsabb és jobb betegellátás, de egyszersmind a stroke csapat terhelésének minimalizálása érdekében is. Bár ezen kérdések nagy része a nemzetközi szakmai fórumokon is napirenden van, számos problémával sajátos, hazai ellátó rendszerünk keretei között kell szembenéznünk.

Nos, épp erre készülünk a Magyar Stroke Társaság e héten Zalakaroson megrendezendő kongresszusán, ahol egy remélhetően nagy érdeklődéssel és várhatóan sok vitával kisért, dinamikus szekcióban igyekszünk választ keresni a legégetőbb kérdésekre.