A tíz díjazott a táplálkozástudomány más-más területéről érkezett.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjének kitüntető oklevelét a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének XII. Szakmai Konferenciáján vehették át. Az esemény témája a magyarországi dietetikusképzés 90 éves évfordulója, a hazai dietetikus szakma fejlődése és jelene volt.
A dicséretben részesült szakértők munkássága is mutatja, milyen sokszínű a dietetikus szakma – az elismerést a diabétesz, az óvodai étkeztetés, a hospice, a hipertónia, a Crohn-betegség és az oktatás területétéről érkezett szakemberek kapták.
Magyarországon a dietetikusok Budapesten és Pécsett szerezhetnek diplomát.
A magyar egészségügyi ellátó rendszerben a fenti szakemberek többsége a fekvőbeteg-ellátás területén tevékenykedik. „Nagy szükség lenne dietetikusokra az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás területén is, elsősorban a prevenció tekintetében" – mondta el Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének leköszönő elnöke – Fontosnak tartjuk azt is, hogy a lakosság egyfajta szolgáltatásként tekintsen tevékenységükre, hiszen kollégáink elérhetőek, legyen szó fogyásról vagy egy ételallergia kezeléséről.
A Szövetség vezetését Kubányi Jolán veszi át, Antal Emese főtitkári minőségben tevékenykedik tovább az MDOSZ-nél.
A díjazottak:
Dr. Barna Lajosné
tagozatvezető, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, Dietetikai Szakmai Tagozat
Benkóné Szenteczki Magdolna
vezető dietetikus, Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Bonyárné Müller Katalin
vezető dietetikus, főiskolai docens, Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar
Gyurcsáné Kondrát Ilona
vezető dietetikus, Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet
Józsa Jánosné
dietetikus, Törökszentmiklósi Rendelőintézet
Kubányi Jolán
a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara leköszönt általános alelnöke
Oross Lajosné
dietetikus, Petz Aladár Megyei Kórház, Győr
Porcsalmyné Henter Izabella
dietetikus, egészségügyi menedzser, Országos Gyermekegészségügyi Intézet
Szalayné Kónya Zsuzsa
dietetikus, élelmiszeripari mérnök, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Dietetikai Szolgálat
Tátrai Lászlóné
dietetikus, Péterfy Sándor utcai Kórház – Rendelőintézet és Baleseti Központ.