A magyar háziorvosok ötöde 70 évnél idősebb, csak 15 százalékuk fiatalabb 35 évesnél.
Komáromi Zoltán szerint egy átlagos praxisban 160 ezer forintos nettó bért tud magának fizetni a vállalkozóként dolgozó háziorvos. Ezért a rezidensek tiltakozása nyomán elhatározott béremeléshez hasonló többletjuttatást várna, bár szerinte emiatt nem lehetne sztrájkolni. "Ez a szféra a munka törvénykönyvéből adódóan nem sztrájkolhat, mert nem alkalmazottak vagyunk, hanem vállalkozók" – mondta az m1 Híradójának a háziorvos. "Ezzel visszaélni azonban nem elegáns" – tette hozzá.
Az Alapellátó Házirovosok Szövetsége szerint a vállalkozói jogviszony nem akadálya a sztrájknak. Az érdekképviselet azt ígéri, ha áprilisig nem kapnak a rezidensekhez hasonló béremelést, akkor tiltakozást szerveznek. Az úgynevezett elégséges szolgáltatást mindig biztosították az egészségügyi ellátórendszerben, hiszen ezt az ünnepnapokon, szabadnapokon működtetett ügyeleti rendszer szavatolja – nyilatkozta
Selmeczi Kamill, hozzátéve: megvannak az eszközeik, hogy érvényt szerezzenek követeléseiknek.
Szócska Miklós még februárban azt mondta, hogy a háziovosok az idén biztosan nem számíthatnak többletpénzre, 2014 végéig azonban megduplázzák a páciensek után járó kártyapénzt. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleményében azt írta, hogy addig is havi 50 ezer forint többletforrást biztosítanak a háziorvosoknak a praxis teljesítményének arányában, és további havi 50 ezer forintot adnak eszközvásárlásra, 2011 végén pedig 3,8 milliárd gyorssegélyt utaltak a háziorvosi praxisoknak.