Nincs hová hátrálni a közfinanszírozásból

Alaposan kiosztották a magánellátás mindenhatóságát, az igénybevétele fejében járulékjóváírást szorgalmazókat az IME-MEMT mai konferenciáján. De nemcsak nekik jutott a kemény kritikából, hanem azoknak a politikusoknak is, akik nem kezelik helyén az egészségügyet, ezért sokallják a ráköltött forrásokat, s kellemetlennek érzik, hogy örökké elégedetlenségtől hangos a rendszer.

Nem szabad megengedni, hogy párhuzamosan két ellátórendszer, egy magán és egy állami alakuljon ki, ahogy most ezt a folyamatok mutatják, mert a szegmentált egészségügyi rendszerekben nem csak a szegények, de a gazdagok is rosszul járnak, mondta dr. Gaál Péter. A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) elnöke az egészségügyi forrásteremtés kérdéseiről beszélt, amely lényegében a konferencia témája is volt. Mint dr. Evetovits Tamás, a WHO barcelonai irodájának vezetője hozzáfűzte: a jómódú beteg is előbb-utóbb a közfinanszírozott ellátásba kerül vissza, és már csak ezért sem mindegy, hogy a rendszer milyen állapotban van. Senki ne akarja kivenni a pénzét a közellátásból, mondván, a magánellátásban vett igénybe szolgáltatást, mert aztán nem lesz hová mennie összetettebb betegségével.

A WHO folyamatosan vizsgálja 24 ország, ebből 14 eu-s ország egészségügyre fordított kiadásait, a magánkiadások alakulását. A legfrissebb eredmények még nem teljesek, de nem okozott meglepetést, hogy hazánk vezet azon a szomorú listán, amely szerint nálunk a legmagasabbak a betegterhek, vagyis a teljes egészségügyi kiadások közel egyharmadát a betegek állják, beleértve a gyógyszerkiadásokat, a magánellátás megfizetését. A betegek egy része nem is fordul orvoshoz, mert az például messze van a lakóhelyétől, vagy ha igen, akkor nem váltja ki a gyógyszerét, mert drágának tartja. Ha hozzá is férnek az ellátáshoz, akkor anyagi gondokat okoz számukra. Mint a tanulmányból kiderült, a magyar háztatások hat százalékának elszegényítő mértékű egészségügyi kiadásai vannak, s közel 12 százalékuk szembesül katasztrofális mértékű kiadásokkal – leginkább a gyógyszerekre költött összegek okozzák a helyzetet. Mint Evetovits Tamás hangsúlyozta, a közfinanszírozás növelése mellett a támogatáspolitika átalakítására is szükség van, amihez a jól teljesíthető európai országok gyakorlata is jó példával szolgálhat hazánk számára.  Amikor egy magyar egészségpolitikusnak bemutatták a WHO Magyarországra vonatkozó kutatási adatait, csak annyit mondott, nem hiszi el, és nem is volt kíváncsi a jó példákra, mesélt a kulisszatitkokról az irodavezető, aki Litvániát hozta fel ellenpéldaként. Az államot képviselő vezető nem csak megköszönte a tájékoztatást, de meg is fogadta a tanácsokat, aminek nyomán jelentősebb átalakításokat kezdtek a támogatáspolitikában.

Dominánsan közfinanszírozott rendszerre van szükség, vonta le a következtetést Gaál Péter, miután USA példáján bemutatta, hogy a csak magánbiztosítós rendszer drága, „lyukas” és pazarló. A társadalombiztosítás a magánbiztosítással vegyítve társadalmi leszakadáshoz vezet, kialakul a szegény állami és a drága ám keveset nyújtó, lefölöző magánellátás, ami Chilében jellemző.

A finanszírozás – részként a forrásteremtés –, eszköz arra, hogy az állam elérje a kitűzött egészségpolitikai célokat. Persze kérdés, mi ez a cél, vagyis mit tekint a közösség jó egészségügyi rendszernek. Ebben segít a mindenki számára elfogadhatót eredményező „átfedő konszenzus” (John Borden Rawls amerikai filozófus), ami dr. Gilly Gyula 2018-ban kiadott könyvének (A tisztességes, tehát igazságos társadalom, és az elsődleges társadalmi javak ) is központi gondolata.

Hazai kezdeményezések, pilot programok alapján, nemzetközi példákkal mutatta be dr. Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar docense, hogy milyen innovációk születtek a finanszírozásban például az alapellátást, a rehabilitációt, a kötegelt elszámolást, a telemedicinát érintően. Mint hangsúlyozta, nincs hová hátrálni a közfinanszírozásban, s a 20-25 éve kialakított rendszer alaposan megérett a változásokra.

A konferencia egyes blokkjait moderáló dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász is arra hívta fel a figyelmet, hogy nem várhat tovább az ágazat, hiába fél a szavazatmaximalizálásra játszó politika a változtatásoktól.