Példakép kerestetik az orvosok között

Egyszer egy jó nevű gyermekgyógyász professzor azt mondta a tanítványainak: ha tudni akarják, mi a kis betegük bajának az oka, kérdezzék meg az édesanyját, ő tudni fogja a diagnózist. A történetet az idei Astellas-díj – Az év orvosa pályázat fővédnöke, Sótonyi Péter professzor, Széchenyi-díjas igazságügyi orvos, egyetemi tanár mesélte el, aki szerint lenyűgöző a medicinában végbemenő szakmai, tudományos, technikai fejlődés, mégis, mindeközben valahogy elsikkad az ember, az a betegre való odafigyelés, amellyel akár gyógyítani is lehet.

- Nagyon tiszteletre méltó, hogy egy gyógyszergyár arra vállalkozik, olyan díjat alapít, amellyel az orvosok megbecsülését lehet visszaállítani. Különösen azért fontos ez, mert meggyőződésem, hogy az orvostársadalom zöme, tisztességes, hivatásának élő ember, és csak egy vékony réteg az, amely gátlástalan, amelyiket nem a beteg, csak a pénz érdekel. Sajnos a hírekben főleg ők, ez az utóbbi réteg szerepel, és kevés szó esik a többségről.

- Négy évig csak a betegek javaslata alapján választották meg az Év orvosát, az ötödik Astellas-díjat alapvetően az orvostársadalom, a szakma ítéli oda.

- Azért örülök ennek, mert Esopus óta tudjuk: szükség van példaképekre. Az ismert körülmények ellenére a magyar egészségügy még mindig jól teljesít. Ezt konkrét számok is bizonyítják. Például nálunk évente 300 millió orvos-beteg találkozás történik, és ebből arányaiban jóval kevesebb a hibázás, mint Nyugat-Európában. Ennek ellenére tudomásul kell venni, hogy a gyakorló orvosok eljutottak teljesítő képességük határáig. Az elvárások egyre csak nőnek, miközben egyre kevesebb feltétel adott. A rezidensek sem elsősorban azért akarnak elmenni az országból, mert másutt sokkal többet kereshetnek. Közöttük élek, tehát tudom, sokkal inkább azért választják a külföldi munkát, mert itthon csak a szomorú jövőt látják. A nyelvtudás, az európai kreditrendszer, az ösztöndíj-programok ráadásul lehetőséget adnak nekik az összehasonlításra: a kinti polgári jómód és az itthoni sors között. Nem csoda, hogy el akarnak menni, nem akarnak 50 éves korukra kiégett, sikertelen emberekké válni.

- Egy példakép változtatni tud ezen?

- Önmagában nyilván nem, de hozzájárulhat ahhoz, hogy jobb orvosokká váljunk. Nekem is volt medikus koromban példaképem, arcképe most is itt lóg az irodám falán. Romhányi György patológus, egyetemi tanár nemcsak szakmailag volt kiváló, hanem emberileg is. Igazi humanista volt, etikailag is kikezdhetetlen tanár, olyan, akinek megköszönték a diákok, ha megbuktatta őket, mert ebből is tanulhattak. Jó lenne, ha ilyen orvosokat találnánk és díjazhatnánk.

- Volt olyasmi, amiben ő jobb volt, mint a mai orvosok zöme?

- Konkrét szakmai tudásban a mai orvosok is zseniálisak. Sőt! A tudomány elképesztő felfedezései, a technológia fejlődése, az internet, a globalizáció, a hihetetlenül gyors információ-áramlás olyan tudást adnak a mai fiatal orvosoknak, amely pár évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Mégis mintha ebben a felgyorsult világban a gyógyítás egy fontos momentuma háttérbe szorulna. Ez pedig az, amit Romhányi professzor egész személyiségével képviselt. Ő tudta, és én is hiszem, hogy empátia, a beteg lelkiállapotának ismerete nélkül kevésbé lesz eredményes a munkánk.

- Komolyan gondolja, ha például egy orvos megtudja a betegéről hogy válik, az segíthet a gyógyításban?

- Komolyan. A betegségek 50 százalékának valamilyen pszichoszomatikus alapja van. Annyira lerövidültek az orvos-beteg találkozások, hogy nincs idő elbeszélgetni. Pedig lehet, hogy sok baj okára fény derülne, ha ezt az időt egymásra szánnánk. Mert igenis lehet, hogy például egy bőrproblémának olyan oka lehet, amit a beteg a munkahelyén „szerzett be" és stressznek hívják. De az is előfordulhat, hogy egy a protokollban meghatározott kezelés hatástalan egy betegnél. A kór hiába ugyanaz, az ember különböző, és ismerni kell, hogy tudni lehessen, nála mi a megfelelő gyógymód.

- Szokták mondani, a gyógyuláshoz az is kell, hogy a beteg bízzon az orvosában. Gondolom, az őrült hajtásban ez a bizalom is nehezen alakulhat ki.

- Régebben azt mondták: a tanári, a papi és orvosi hivatás alapvetően a bizalomra épül. Ezzel a bizalommal nemcsak az a baj, hogy a felgyorsult világban nincs idő ezt megalapozni. Az is probléma, hogy az empátia, és a bizalom helyébe a jogilag rendezett, nem alá-fölé, hanem az egymás mellé rendelt orvos-beteg kapcsolat, polgári szerződéses jogviszony lépett. Jogilag azonban nehezen garantálható a gyógyulás. Mindezek ellenére hiszek abban, hogy vannak olyan orvosaink, akik nemcsak szakmailag kiválóak, hanem erkölcsileg feddhetetlenek és elnyerték a betegek bizalmát, mert tarsolyukban van az, amit én csak orvosi művészetnek hívok: az intuíció, az empátia képessége.

Vasárnap éjfélkor lezárul az ajánlás