Az egészségtudományok területén négyszázzal emelkedik a keretszám.
Ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben induló tanévben - jelentette be Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Az oktatási államtitkár elmondta: az idei jelentkezési adatok feldolgozása után úgy döntöttek, ennyi férőhelyet átcsoportosítanak az eredetileg részösztöndíjas helyektől.
A módosítás értelmében 2400-al több hallgatót vesznek fel teljes állami támogatással műszaki képzésekre, kilencszázzal nő az informatikus, hétszázzal az agrárhelyek száma. Az egészségtudományok területén négyszázzal, a sporttudományok területén százötvennel emelkedik a keretszám. A változtatás érinti a külhoni kihelyezett képzéseket is, a magyar nyelvű szakokon négyszáz teljes állami ösztöndíjas helyet biztosítanak - közölte Hoffmann Rózsa.
Az ötezerrel megemelt, teljes egészében államilag támogatott férőhelynek köszönhetően felsőfokú szakképzésen, alapképzésen, illetve egységes, osztatlan képzésen 34.087 helyett 39.087-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben térítésmentesen.
Hoffmann Rózsa kifejtette: a jelentkezési adatokból kiderült, hogy a teljes állami ösztöndíjas keretre az alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és a felsőoktatási szakképzés területén is túljelentkezés van. A meghirdetett állami részösztöndíjas képzésekre jelentkezők számából pedig azt lehetett kiolvasni, hogy az újonnan bevezetendő részösztöndíjas helyek egy része valószínűleg betöltetlen maradt volna.
LMP-s reagálás
A felsőoktatási férőhelyek átcsoportosítása a kormányzati "selejttörvényhozás" egyenes következménye - mondta Osztolykán Ágnes képviselő. Egyértelmű volt, hogy a felvételizők nem vették be az "államilag támogatott részösztöndíjas képzésekről szóló mesét", mert látták, hogy ezeket a magas tandíjakat nem tudják fizetni. Ennek alátámasztásául hangsúlyozza, hogy idén ötödével jelentkeztek kevesebben a felsőoktatásba, mint tavaly. A jövő évi költségvetési tervezet alapján ismét tovább csökkenhet a felsőoktatásra fordított források aránya. Ha ehhez hozzáveszik Hoffmann Rózsa keddi szavait, amelyek szerint "fokozatosan át kell állni arra, hogy a fiatalok és családok részt vállaljanak a felsőoktatási képzésben", akkor jogosan tehetik fel a kérdést: 2013-ban még kevesebb állami férőhely és még magasabb tandíjak várnak a diákokra? - tette hozzá.