PRIMUS: időszerű az adózási ösztönzők újragondolása

Nem a magánegészségügy kerül túl sokba, hanem az állami és privát szektor életszerűtlen szétválasztásából adódó helyzet fenntartása, az átláthatatlan finanszírozás, valamint a szektort és az orvosokat érintő kedvezőtlen adószabályok – hangzott el a PRIMUS Egyesület által szervezett mai sajtóbeszélgetésen, amely a hazai magánegészségügyi szektor a Covid-járvány alatti és utáni helyzetét járta körül. A páciensek és a szakorvosok érdekeit a két szektor közötti transzparens átjárhatóság biztosítása szolgálja, ám a várólisták csökkentéséhez szükséges lenne a szektorsemleges szolgáltatásvásárlás feltételeinek megteremtése. A pandémia negyedik hullámára meghatározó ellátási tényezővé vált magánszektor szereplőinek bevétele tavaly meghaladta a 900 milliárd forintot; a szakértők a magánszektor fokozódó koncentrációjára, illetve egyes területeken növekvő állami térfoglalásra számítanak.

A pandémia negyedik hulláma is megerősítette: égető szükség van az egészséges, szabályozott, egymás erősségeire építő működési rend kialakítására a privát és az állami egészségügy között, hangsúlyozta Leitner György, a PRIMUS Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke. Hozzátette: nincs a két rendszerre elegendő orvos Magyarországon, ezért nélkülözhetetlen a szabályozott és átlátható együttműködési keretrendszer, illetve finanszírozás kialakítása.

„Ennek egyik fontos eleme a szektorsemleges szolgáltatásvásárlás, ez azonban nem valósítható meg transzparens árazás nélkül, hiszen ma nem látni, hogy mennyibe kerül valójában egy-egy beavatkozás az állami kórházakban. A rejtett költségek érdemben torzítják, ellehetetlenítik az összehasonlítást, ezért könnyű olyan kijelentéseket tenni, hogy a privát ellátás »nagyon drága«. Az átlátható finanszírozás eredményeképpen a magánszolgáltatók bevonásával a várólistákat is hatékonyan csökkenteni lehetne” – hangsúlyozta a PRIMUS elnöke.

Az érdekvédelmi egyesület szerint átfogó finanszírozási reformra van szükség, amely az egészségügyi bérek emelkedését figyelembe véve rendezi az úgynevezett németpont-alapú elszámolást, bevezeti a kiegészítő biztosítást, és az adórendszer eszközeivel is ösztönzi a munkáltatók megjelenését a finanszírozásban.

A magánszektorban dolgozó orvosok számára az egyik legnagyobb sérelem szintén az adószabályok hátrányos változása volt: a katás adózás szabályainak tavalyi módosítása ugyanis 40 százalékos büntetőadóval szankcionálja a katás jogviszonyban az egy partnertől származó árbevétel 3 millió forintot meghaladó részét. Ez a korlátozás a PRIMUS szerint az egyesület több tagvállalatánál nehéz helyzetbe hozta azokat az orvosokat, akik az állami és a magánszektorban egyaránt igyekeznek helytállni, és nem az elvándorlást, a külföldi munkát választották. A PRIMUS ezért továbbra is azt kéri a törvényhozóktól, hogy az önálló orvosi tevékenységre ne vonatkozzon a 3 milliós határ.

Mit mondott az orvos?

2020 februárjában, tehát közvetlenül a járvány kezdete előtt a Századvég átfogó felmérést készített a PRIMUS megbízásából a hazai (magán)egészségügy helyzetéről. A felmérés szerint a privát egészségügyben is dolgozó orvosok jellemzően és átlagosan 1,3 állami és 1,5 magánintézményben vállalnak munkát, munkaidejük pedig kétharmad-egyharmad arányban oszlik meg az állami és a privát munkahely között.

„Feszültséget generál az állami szektor – egyébként indokolt – többlépcsős bérrendezése, ami a magánellátásban »inflációs hatású«, azaz áremelkedést von maga után, hiszen az orvosok béremelése a magánintézményekben csak a díjak emelésével biztosítható. Ezt tetézi, hogy a magánszolgáltatók által biztosított, közfinanszírozott szolgáltatások finanszírozása nem emelkedik a béremelésekkel párhuzamosan” – fogalmazott Leitner György.

Az új jogállási törvénnyel kapcsolatban Leitner György aláhúzta, hogy hazánk egyértelműen a szigorúbb szabályozást választó európai országok közé került. Mint ismeretes, az új összeférhetetlenségi szabályok között szerepel, hogy a magánpraxisban kezelt beteg az állami kórházban nem látható el, táppénzre nem vehető, valamint az is, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy csak a kormány által kijelölt szerv előzetes engedélyével létesíthet további, díjazással járó munkavégzésre irányuló jogviszonyt.

Berendezkedés a „long Covidra”

A magánegészségügyi szereplők szolgáltatásokból származó bevétele tavaly már meghaladta a 900 milliárd forintot. Ebből a legnagyobb összeget, 420 milliárd forintot a gyógyszerek nélküli készpénzkiadások teszik ki, az iparág szürkezónájában működő – általában lakásrendelő-méretű – szolgáltatók be nem jelentett jövedelmét 125 milliárdra becsülik.

Az ellátási oldalon a járvány új lehetőségeket is teremtett a magánszektornak, hiszen az állami ellátást annyira leterheli a koronavírusos betegek gyógyítása, hogy számos területen – egyes járóbeteg-ellátásokban, laborvizsgálatokban, elektív műtétekben, illetve a poszt-Covid-kivizsgálásokban – egyre nagyobb teret nyernek a privát szolgáltatók. A pandémia elleni védekezés persze náluk is költségnövekedéssel és extra terhekkel járt.

Ami a hosszú távú hatásokat illeti, a szektor szakmai szervezetének vezetője a piaci koncentráció növekedésére, további akvizíciókra számít, amelyekkel párhuzamosan az állam is egyre aktívabban lép majd fel a szektor egyes területein – erre már korábban, például a reprodukciós eljárások kapcsán is volt precedens.

A PRIMUS szerint várhatóan hosszabb távon is megoldatlan kérdés marad a szakemberhiány, emiatt kiélezettebb lesz a munkaerőpiaci helyzet az egészségügyben, és ha elmaradnak a reformok, az törvényszerűen a várólisták további növekedéséhez vezet. Leitner György úgy látja, a magánszolgáltatóknál egyre hangsúlyosabban jelennek meg az egynapos sebészeti és más fekvőbeteg-ellátások, illetve – lassú penetrációja ellenére – fokozatosan teret nyernek a telemedicinális szolgáltatások.

A Századvég felmérése arra is kíváncsi volt, maguk az orvosok hogyan látják az állami, illetve a privát egészségügyet. Ami a közfinanszírozott intézményeket illeti, az orvosok tapasztalatai több szempontból is egybecsengenek a betegek hétköznapi benyomásaival. A leggyakrabban említett jellemzők: az orvosok szinte futószalag mellett dolgoznak, ahol mindössze néhány perc jut egy betegre; elavult eszközökkel, sokszor lerobbant intézményekben kell helytállniuk, leküzdve a szervezetlenséget, a szakemberhiányt, valamint az esetlegességből fakadó mindennapi kihívásokat. Mindez pedig túlterheltséghez és kiégéshez vezethet.

Sokan közülük ezért a magánegészségügyi szerepvállalásukat erősítik, csökkentve az állami intézményben töltött munkaidejüket, mások járóbeteg-szakrendelői ellátásba mennek dolgozni.

A megkérdezett orvosok szerint egészen más hangulatú privát intézményben dolgozni: a betegellátás, a munkakörülmények, az ellátás szervezettsége egyaránt gyógyításcentrikus, és elegendő idő jut egy-egy betegre. Sokan kiemelték, hogy mennyire más egy valóban betegcentrikus intézményben gyógyítani, ahol a szakorvost nem őrli fel a taposómalom; ahol kompetensnek, hatékonynak érzi magát, és a betegre összpontosíthat. A privát szektorban inkább a szakmai beszűkülés, a monotonitás jelenthet gondot hosszabb távon.

A privát szolgáltatók és az állami ellátórendszer egymásrautaltságát a koronavírus-járvány is egyértelművé tette, hiszen az elmúlt időszakban több szolgáltató is jelentős kapacitásbővítést és -fejlesztést hajtott végre, így tudta tehermentesíteni a már a pandémia előtt is leterhelt állami egészségügyet. A járvány időszakában több olyan szakterületen is oroszlánrészt vállalnak a betegellátásból – a gyermekszakellátásoktól a képalkotó diagnosztikai (MR/CT) vizsgálatokon át a terhesgondozásig –, amelyek az állami kórházakban a Covid-ellátások miatt ellehetetlenültek.