Szentendrén fogták el a rendőrök azt a férfit, aki rendőri őrizetből szökött meg a János kórházból – közölte
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője kedd este. Hétfőn Pilisvörösváron lopás közben értek tetten egy férfit, akit emiatt előállítottak, majd őrizetbe vettek. Később azonban megfigyelésre átszállították a budapesti János Kórházba.
Kedden, amikor kiment a mosdóba – feltehetően az ablakon át –, megszökött.
A férfi ellen körözést adtak ki, majd Szentendrén egy családi házban, az ismerősénél találták meg, ezután előállították, és őrizetbe vették. Később visszaviszik a János Kórházba, mert kórházi kezelés alatt áll. Beluzsárné Belicza Andrea azt mondta: erre azért van szükség, mert a férfi elfogásakor rosszullétre panaszkodott, illetve már hétfői elfogásakor olyan sérülések voltak rajta, amelyek indokolták ellátását.
A férfi ellen most már a lopás mellett fogolyszökés miatt is eljárást indított a rendőrség – tette hozzá a szóvivő.