Az újranyíló Tárt Kapu Galéria szakmai programja a hazai art brut művészetet mutatja majd be.
A Tárt Kapu Galéria a Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány hosszas és kitartó munkájának eredményeképp Budapest IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának támogatásával, 2013. március 8-án 17.00-kor újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.
Az újonnan megnyíló Tárt Kapu Galéria több éves múltra tekint vissza, hiszen először 2004-ben az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) a Lilly Hungária Kft. támogatásával jött létre azzal a szándékkal, hogy bemutassa a művészetterápia során létrehozott „art brut" alkotásokat. A „lipóti" terápiás műhelyek kiállításait a szakma, a közönség, a kortárs művészek és a műgyűjtők nagyfokú érdeklődése kísérte, amit 2007-ben, az OPNI bezárása szakított meg.
Az újranyíló Tárt Kapu Galéria szakmai programja a magyarországi art brut művészetet mutatja majd be elősegítve a felelős gondolkodás megszilárdulását, gazdagítva Budapest kulturális, művészeti életét. A nagyközönségre is nyitott, befogadó központot szeretnénk létrehozni, egy olyan kiállítási teret, amelyben a mentális zavarokkal élők művészeti világa közelebb kerülhet majd a mindennapi emberekhez. A Galéria megnyitó esemény házigazdája Dr. Bácskai János, Budapest IX. Kerület Ferencváros Polgármestere, Dr. Vályi-Nagy István, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Főigazgatója és Dr. Horváth Szabolcs Főorvos úr, a Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány elnöke. A kiállítást megnyitja Dr. Nagy Zoltán, az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Igazgatója, az Országos Idegtudományi Intézet főigazgatója.
Amennyiben Galériánk célkitűzéseivel, programjával egyetért, és szívesen támogatná kezdeményezésünket kérjük, nézze át alábbiakban a támogatói megjelenések lehetőségét.
Támogatói megjelenések | ára (forint) + ÁFA |
Támogató logojának megjelentetése 1 évig a Tárt Kapu Galéria honlapján (www.tartkapugaleria.com) | 200,000 Ft + Áfa |
Szponzor molino/roll-up kihelyezése a rendezvény helyszínén | 100,000 Ft+ Áfa |
Az Alapítvány honlapján a szponzor céges linkjének elhelyezése a 1 évre | 50,000 Ft + Áfa |
A Szponzor reklámanyagainak kihelyezése a rendezvény helyszínén (pl. jegyzetfüzet, brossúra) | 50,000 Ft + Áfa |
Szponzor logojának elhelyezése a rendezvényen használatos névtáblán. | 150,000 Ft +Áfa |
A Tárt Kapu Galéria megnyitójának időpontja: 2013. március 8., 17.00 óra.
A rendezvény helyszíne: Budapest IX. Hőgyes Endre u. 2.
További információért kérjük, keresse a Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány Kuratóriumának képviselőjét:
név: Anginé Szántó Ibolya
cím: 1097 Budapest Gyáli út 17-19
Telefonszám: 06-70-426-63-54
e.mail cím: info@tartkapugaleria.com