Újabb áttörés előtt a hazai agykutatás

A magyar idegtudomány főszerepet játszik a világ idegtudományának központi színpadán – idézi külföldi kollégái véleményét az Agy díjas Freund Tamás, az MTA idegtudományi kutatóintézetének igazgatója a Magyar Időknek adott interjúban. Az információrobbanással óriási adaptációs nyomás nehezedik az agyra. Azt vallja, ha a gyerekeket mindennap érné valamilyen művészeti élmény, előrébb tartanánk.

– Valóban csak alig néhány százalékát használjuk ki agyunk kapacitásának?
– A modern képalkotó berendezéseknek köszönhetően tudjuk, hogy az emberi agynak nincs olyan csücske, szöglete, tekervénye, amelyet ne használnánk. Olyan idegsejtet sem találunk, amely sohasem működik, hanem csak úgy van. Ugyanis az a sejt, amelyik a többitől nem kap rendszeresen impulzusokat, illetve maga sem produkál elektromos kisüléseket, elpusztul. A következő kérdés, hogy minden egyes idegsejt működése szükséges-e az adott funkció megvalósításához. Nem, mert egyes sejtek csak azért tanyáznak a „hasznos", a működő sejtek környezetében, hogy ha azok elpusztulnak, a feladataikat könnyedén át tudják venni. Azaz minden idegsejtre szükség van.

– Tehát nincs felesleg az agyunkban. De milyen hatékonysággal dolgozzuk fel az ingereket?
– Messze nem használjuk ki a lehetőségeket. Ha megtanulnánk, hogyan vonjuk be a külső információk eltárolásába belső világunkat, azaz érzelmeinket, motivációinkat, ha hagynánk időt, hogy ez a belső világ ráüsse pecsétjét a külső környezeti információcsomagokra, akkor ezeket később sokkal könnyebben hívhatnánk elő. Hatékonyabban működnénk, ha belső világunk gazdagabb lenne érzelmekben, motivációkban, ha pozitívan gondolkodnánk, vágynánk az új ismeretekre. Biztos, hogy mindannyiunknak van hová fejlődni.

Amikor leül a gyerek a számítógéphez, jó esetben még tudja, mit keres a világhálón. Keresés közben azonban elkalandozik, majd órák múltán azt sem tudja, hogy korábban miért ült a géphez. Közben teleírja az agyát haszontalan információkkal, amelyekhez nem társul belső világának impulzusa. Ezen órák élményanyaga nem hívható elő, nem használható a későbbiekben. A tudatos ember ellenben arra törekszik, hogy minél könnyebben előszedje az elraktározott információkat. Ezekhez pedig az érzelmileg hozzáadott érték a kapaszkodó. Minél több ilyen kapaszkodóval ruházunk fel egy emléket, annál több másik emlékünkkel áll majd kapcsolatban, annál többet vonhat be a gondolkodás folyamatába. Megtanulhatunk hasznosabban tanulni, kreatívabbak lenni, de ehhez a belső világunkat kell fejleszteni. A teljes interjú