Veszélyes kényszerzubbony a gyógyszerkeret

Az Egyesült Államokban – de valószinűleg a világ többi részén is – az egészségügyi ellátás költségeinek 75 százalékát a krónikus betegségben szenvedők kezelésére fordítják. De ez sem jelenti azt, hogy e betegek ellátása megfelelő: néhány éves adatok szerint – noha a krónikus betegek kezelése, a várható kiadások becslése a terápiás irányelvekben megfelelően rögzített és ezért jól tervezhető – az idült betegségekben szenvedők a javasolt ellátásnak évente csak 56 százalékát kapják meg.

A költség azonban így is elképesztően nagy és meredeken emelkedik. Érthető, hogy az egészségbiztosítók igyekeznek a kiadásokat csökkenteni és az sem meglepő: a biztosítók gazdasági szakértői úgy vélik orvosolni a gondot, hogy bevezetik, vagy tovább növelik a beteg anyagi hozzájárulását a költségekhez, illetve korlátozni próbálják a biztosítónak az egyes betegekre jutó kiadásait.

A Kaiser Permanente irányított betegellátó rendszernek több mint nyolc millió biztosítottja van, és Kalifornia egy részén néhány éve ezek gyógyszerkeretét évi ezer dollárban szabták meg. Ez tette lehetővé John Hsu (Division of Res., Kaiser Permanente, San Francisco, CA, USA) és munkatársainak, hogy megvizsgálják, miképpen befolyásolja a gyógyszertámogatási korlátozás a biztosító és a páciensek költségeit, illetve hogyan alakul a krónikus betegek egészségi állapota.

A kutatók 157.275 Medicare biztosításban részesülő, 65 évesnél idősebb ember adatait dolgozták fel, akiknek gyógyszerkiadás térítését a biztosító maximum évi egyezer dollárban állapította meg. Ez azt jelentette, hogy e betegeknek a patikában teljes árat kellett fizetniük folyamatosan szedendő gyógyszerükért, ha túllépték a keretet. Volt egy igen nagy létszámú kontroll csoport is – 41.904 beteg -, akiknek "túlköltését "korábbi munkáltatójuk átvállalta, tehát esetükben nem érvényesült az évi ezer dolláros keret.

A kontrollokhoz képest a korlátozott gyógyszerkeretű biztosítottak az adott évben 31 százalékkal kevesebbet költöttek gyógyszerre. Ez jó hír lehet a biztosítók kiadásait könyvelő irodai munkatársaknak, de – sajnos – a történet folytatódik. Az orvosi ellátás költsége ugyanis csak egy százalékkal lett alacsonyabb. A gyógyszerkorlátozás alá eső betegek gyakrabban kerültek sürgősségi fölvételre (relatív arány 1.09, 95 százalékos megbizhatósági intervallum 1.04-1.14), kórházba (1.13, 1.05-1.21) és többen haltak meg (1.22, 1.07-1.38). Ez magyarázza, hogy a keret korlátozta a gyógyszerköltségeket, de az összköltséget lényegesen nem javította, viszont súlyos egészségügyi károkat okozott és főleg a támogatásra legjobban rászorulók körében.

Azok a betegek, akik túllépték a keretet, pontatlanul szedték gyógyszereiket. Ebben a csoportban ritkábban sikerült a megfelelő vérnyomáscsökkentés, rosszabb volt a vérlipid- és vércukor-kontroll is. A megfigyelés jelentőségét növeli, hogy a vizsgálatban a szív- és érbetegségek legfontosabb kockázati tényezőit – magas vérnyomás, emelkedett vérzsír-szint, cukorbetegség - befolyásoló, állandó gyógyszerszedést igénylő készítmények hatását igen gondosan követték.

Az orvosi szakirodalomban már voltak hasonló eredményű tanulmányok: például amikor Kanadában a biztosítottaktól nagyobb költséghozzájárulást követeltek, kevesebbet költöttek a betegek alapvetően fontos gyógyszereikre, viszont gyakrabban szorultak sürgősségi ellátásra és általában kórházba. Az Egyesült Államokban is volt korábban olyan tapasztalat, hogy amikor egy új és ezért drága depresszió-ellenes szer helyett a biztosítás csak a régebbi, olcsóbb készítményt fedezte, a biztosító gyógyszerkiadásai csökkentek ugyan, de a depressziós betegek gyakrabban kerültek kórházba, a kórházi ellátás költségei pedig lényegesen több pénzt emésztettek fel, mint amennyi az újabb, drágább gyógyszer ára lett volna.

A korábbi, ilyen jellegű gazdaságossági vizsgálatok általában kisebb beteglétszámon történtek és nem mindig volt megfelelő a kontrollcsoport. Dr. Hsu és munkatársainak tanulmányával kapcsolatban is maradnak eldöntetlen, vitás kérdések, de az eredmény meggyőző és a szerzők következtetései elgondolkoztatóak.

Az előre elhatározott gyógyszerkeret afféle kényszerzubbony, amely nem csak az ápoltat, de az ápolót is gúzsba köti. A vizsgálatot méltató szakemberek szerint a biztosítottak fokozott terhelése helyett a biztosító többet érhet el, ha megfelelően tárgyal az iparral a gyógyszerárakról és igyekszik – ahol lehet – az eredetivel azonos klinikai minőségű generikus szerek alkalmazását javasolni.
(Forrás: N.Engl.J.Med. 2006, 354:2349-2359)