160 éve halt meg a zseniális magyar orvos

Százhatvan éve, 1865. augusztus 13-án halt meg Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kóroktanának megalapozója, aki felfedezte, hogy a vérmérgezés kórokozóit a szervezetbe jutásuk előtt el lehet pusztítani (aszepszis) - írja a hvg.hu. 

Nem a vérmérgezés tényének felismerése volt az igazán nagy teljesítmény, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, csak seb kell hozzá, hogy a vérpályába jusson, márpedig seb minden szülő nő testén található. Semmelweis volt az első, aki észrevette, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem olyan fertőzés következménye, amelyet az orvos keze terjeszt. Ezért a hozzá beosztott orvosoknak előírta, hogy mielőtt a beteghez érnének, erős fertőtlenítő szerrel – klórmeszes vízzel – hosszú ideig, alaposan mossanak kezet. Ezzel nagyon sok ellenséget szerzett, mert kollégáit mélységesen sértette a feltételezés, hogy ők okozzák a betegek halálát. A módszer azonban működött, a gyermekágyi láz előfordulása Semmelweis osztályán 18 százalékról alig két százalékra csökkent.

Semmelweis felfedezését nem publikálta, inkább levelekkel árasztotta el Európa szülészeit, akik közül sokan felháborodva utasították vissza a magyar orvos „zaklatását”. Az 1848-as forradalmak után a bécsi orvosok a nemzeti érzésre apellálva megszabadultak a „kényelmetlen” magyartól, akinek barátai kiharcoltak ugyan egy magántanári állást, de a szülészetre többé nem tehette be a lábát. A csalódott, a támadásokba és áskálódásokba belefáradt Semmelweis 1850 végén Pestre költözött, ahol 1851-ben a Szent Rókus Kórház főorvosának nevezték ki, a vezetése alatt álló intézményben a gyermekágyi láznak szinte nyoma sem maradt. 1855-ben a szülészet és nőgyógyászat professzora lett a Pesti Tudományegyetemen, itthon ő végzett először petefészek műtétet, és az elsők között császármetszést. Kiterjedt praxist épített fel, megnősült, öt gyermeke született, az önkényuralom időszakában lelkes hazafiként munkálkodott. 

A gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéséről csak 1858-ban közölt hosszabb cikksorozatot az Orvosi Hetilapban, 1861-ben adták ki német nyelven monográfiáját A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése címen. Elveit azonban még a legkiválóbb orvosok közül is csak kevesen fogadták el, utolsó éveiben egyre furcsábban viselkedett, kollégái és felesége szerint magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak. 1865 júliusában a döblingi (ma Bécs egyik kerülete) ideggyógyintézetbe zárták, ahol augusztus 13-án, negyvenhét éves korában hunyt el. Földi maradványait 1891-ben szállították haza, és a Kerepesi úti temetőben helyezték el. 

Halálának körülményei máig vitatottak, okként felmerült egy korábban, boncolás közben szerzett szifiliszes fertőzés és az ebből eredő agysorvadás, de a döblingi kegyetlen bántalmazás is. 

A teljes információ a cikkben.