''Magyar közkórházba nagyon nem szeretnék bekerülni''

Franciaországban viszont a betegek lázadnának fel a hálapénz ellen - mondja a HVG-nek adott interjúban Guillaume Bernard Magyarországon dolgozó egészségügyi fejvadász, aki szerint idehaza az orvosok túlterheltek, fáradtak, hiányzik belőlük a motiváció a gyógyításra, és rettegnek a túlterhelés okozta kiégéstől.

HVG: Amikor húsz éve Magyarországra költözött, azonnal látta, hogy ez olyan vadászterület, ahonnan tömegével lehet külföldre szerződtetni különféle szakembereket, például orvosokat?

Guillaume Bernard: Erre eleinte még csak nem is gondoltam. Először ugyanis a budapesti francia–magyar iparkamaránál dolgoztam, csak később lettem fejvadász. A nyugat-európai orvoshiányra pedig csak akkor figyeltem fel, amikor tíz éve egy apró egészségügyi probléma miatt kivizsgálásra hazarepültem. A szülővárosom, a 23 ezres lotaringiai Saint-Dié-des-Vosges klinikáján a leleteimet böngésző gasztroenterológus – miután megtudta, hogy magyar munkaerő közvetítésével foglalkozom – megkérdezte, nem tudnék-e tíz orvost ajánlani, mert a kórházában égetően szükség volna jól képzett aneszteziológusra, de szülészre, sebészre, gasztroenterológusra is. Visszatérve Magyarországra kíváncsiságból is körülnéztem. Nehézséget csak az jelentett, hogy franciául is jól beszélő orvosokat kellett találnom. De barátaim bevezettek a legjobb orvostársaságokba; első ügyfelem még mindig a szülővárosom kórházában dolgozik, ma is tartjuk a kapcsolatot. Az első sikeres egészségügyi akció után otthagytam az addigi fejvadász céget, és megalakítottam saját vállalkozásomat. Azóta folyamatosan szerződtetek magyar, román, szlovák, bolgár és olasz orvosokat, leginkább francia, de német és belga köz- és magánkórházakhoz is.

– Nehezen érthető, hogy a fejlett piacgazdaságokban mitől alakulhatott ki orvoshiány.

– Franciaországban ennek egészen biztosan az az oka, hogy a második világháború után diplomát szerzett nagy nemzedék lassan nyugdíjba megy. Az egymást váltó kormányok viszont takarékossági megfontolásokból csak szigorúan keretszámok alapján engedélyezték az orvosképzést, mert az nagyon drága. Emellett rosszul becsülték meg, hogy az elöregedő társadalomnak milyen speciális képzettségű gyógyító szakemberekre van szüksége; ezért kevés a radiológus, a kardiológus, a gasztroenterológus, a neurológus. Egymillió orvos hiányzik az európai országok egészségügyi rendszeréből, mert a társadalmi tervezés tévedései csak nehezen korrigálhatók, a szakorvosképzés pedig nemcsak költséges, de időigényes is. Egyszerűbbnek látszik a fizetéseket magasan tartani a fejlett országok egészségügyi rendszerében, és külföldről orvosokat importálni, mint szakembert képezni.

– Itthon csaknem két tucat szakterületen van orvoshiány, tíz kórháznyi szakorvos hiányzik a hazai rendszerből, és sok településen nincs háziorvos sem, mert körülbelül tízezren külföldre szerződtek. Ők könnyen beilleszkednek?

– Igen, bár kint is nagy a tempó. Egyik magyar ügyfelem szerint a francia mókuskerék is mókuskerék, ha luxus is. Korábban a közkórházak mindenképp megkapták a büdzsét, pár éve azonban csak a bizonyíthatóan magas színvonalú gyógyító munkát fizeti meg az állam. Harc folyik a betegekért, mert ahol nincs elég, azt a kórházat bezárják. Ez komoly nyomás, könnyű viszont eredményesen dolgozni, mert a francia egészségügyi rendszer korszerűen műszerezett, a magyar viszonyokhoz képest luxuskörülményeket kínál a betegeknek és jó munkafeltételeket az orvosoknak, így elviselhetőbb a stressz is. És persze jóval magasabbak a bérek, ami ha nem is mindig döntő oka a külföldi munkavállalásnak, de azért meghatározó szempont. A közkórházakban havi 4–6 ezer eurót fizetnek, és ha valaki vállalkozó szellemű, akkor bizonyos idő után magánpraxist kezdhet, abban még jobban lehet keresni.

– Tudtommal a WHO kidolgozta az olyan munkaerő-csábításnak az etikai kódexét, amilyennel ön is foglalkozik, hogy a szegény országok ne maradjanak orvos nélkül. Ön betartja ezt?

– A francia orvosi kamara nagyon nem szereti, amit csinálok.

– Gyaníthatóan a magyar sem.

– Lehet, mindketten agyelszívásnak tartják ezt a tevékenységet, aminek következtében nehezebb lesz a közép-európai országok élete. De én nem ártani akarok, hanem segíteni az orvosoknak, akik egyébként nélkülem is külföldre mennének dolgozni. Az említett kódex pedig még nem készült el.

A teljes interjú a hvg.hu-n