A Balassa kórházban nem maradnak el műtétek

A magyar egészségügyi rendszer egyik nagy problémája, hogy elöregedett az orvostársadalom és nincs megfelelő utánpótlás. Ez alól az aneszteziológia sem kivétel. A Teol interjúja dr. Németh Csabával, a Tolna Megyei Balassa János Kórház orvosigazgatójával.

– A magyar szakemberek erről a területről sokszor inkább külföldön vállalnak munkát. Hiányszakma az aneszteziológus?
– Alapvetően igen. De ezt körbe lehet és kell is magyarázni. Van egy hiányszakma-definíció, amit a szakorvosképzés rendjében jogszabályilag határoz meg a minisztérium. A hiányszakmába felvett rezidenseket ötven százalékkal emelt béren foglalkoztatják éppen azért, hogy a pályakezdő orvosokat ösztönözzék, ezeken a szakterületeken helyezkedjenek el. Ez a hivatalos értelmezés – fejtette ki dr. Németh Csaba. – Ha a hiányszakma alatt azt értjük, hogy olyan orvosi szakma, ahol ma Magyarországon kevés az orvos, akkor azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag minden szakma hiányszakma. Hat-nyolc évvel ezelőtt megvoltak a klasszikus hiányszakmák – például patológusból volt kevés, igaz, az anesztesek már akkor is kevesen voltak –, szakterületek, ahol országosan kevés volt a szakember. A többi szakmával alapvetően akkor nem volt még probléma. Ma nem nagyon lehet olyan szakmát mondani, ami ne lenne hiányszakma. Az orvostársadalmunk fogyatkozóban van, ez alól az aneszteziológia sem kivétel.

– Sok orvos távozásának oka lehet, hogy külföldön háromszor-négyszer annyi bért ajánlanak. Az aneszteziológiai osztályon mindig is nagy volt a fluktuáció?
– Tőlünk nyugatra akár a 3000-5000 eurós havi fizetések is elérhetőek. Ezek nagyon magas összegek, azonban nem elég önmagában a számokat
nézni. A nyugati országokban a megélhetési költségek is magasabbak például, mint itthon. Akárhogy is számoljuk viszont, azért a hazai bérekhez képest, biztos, hogy kategóriákkal magasabb fizetést lehet elérni. Elvándorlás tekintetében a saját aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályunkról azt lehet mondani, hogy nem nagyobb a munkaerő-elvándorlás, mint bármely más osztályunkon. Voltak orvosok akik elmentek, de tudtunk is felvenni
kollégát. Van mozgás az osztályon, de nem gondolom az átlagtól jobban eltérőnek.

– Mi a helyzet a Balassa kórház anesztes státuszaival? A szükséges létszám megvan Szekszárdon?
– A létszám a jelenlegi feladathoz éppen csak elegendő. Az ellátást alapvetően tudjuk biztosítani, viszont tartalék nincs benne, amire azért szükség lenne: mindenkinek van szabadsága, családja, gyermeke, megbetegedhet. Úgyhogy egy-két ember bármikor kieshet a rendszerből. Az embereket pedig nem lehet megszakítani a folyamatos túlmunkával, az ilyen felelősségteljes munkakörökben a kipihentség is fontos szempont. Azt, hogy valaki mikor mond fel, jelenti be a távozási szándékát, az tervezhetetlen. Az ilyen esetek szoktak általában fejtörést, okozni: a kiesők munkáját hogyan pótoljuk? Vannak nehezen megoldható szituációk. Eddig még mindig sikerül visszaállítani az egyensúlyi helyzetet. Ha az aneszteziológiától szélesebb körben is tekintek, azt látjuk, hogy borzasztóan elöregedő a magyar orvostársadalom. Országosan nagyon magas a nyugdíjba vonuló és már nyugdíj mellett dolgozó orvosok aránya.

A szekszárdi kórházban ez 25-30 százalék körül van, ha előre gondolunk 6-8 évre, akkor ez nagyon komoly probléma lesz. Az első logikus reakció erre, az utánpótlás-nevelésén gondolkodni, ami viszont sajnos, nem nagyon van. Országos statisztikát említek. Minden évben a szakorvosi képzésbe belépő rezidensi keretszámot szabályozzák, amely az egy évfolyamon országosan végzett orvostan hallgatók számához igazodik. Évek óta visszatérő szám, hogy a meghirdetett szakorvosképzési helyek számát 50-60 százalékban lehet csak feltölteni. Nagyon sok fiatal a diploma kézhezvétele után eltűnik a rendszerből. Korábban a gyógyszercégek csábították el őket, most a külföldi munkavállalás az elsődleges cél...