''A barátom a donorom''

Farkas András 18 évesen döntött úgy, hogy felajánlja az egyik veséjét a komoly betegségben szenvedő barátjának, Komlósy Marcellnak. A barátság világnapja alkalmából a család.hu beszélgetett a két fiatalemberrel.

Marci elmondása szerint a fordulat 16 éves korában állt be, amikor az ismert genetikai betegsége következtében az egészségi állapota fokozatosan romlani kezdett.

– Az Alport-szindróma egy, az X kromoszómán található hibás gén okozta örökletes vesebetegség. Édesanyám hordozta a betegséget, a bátyám is és én is tőle örököltük – meséli Marcell. – Igazából már gyerekkoromtól kezdve mutatkoztak nálam bizonyos tünetek, de csak utólag derült ki, hogy azok ennek a betegségnek a jelei voltak. 16 éves koromra a veseproblémám egyre súlyosbodott, és egyre komolyabb vizsgálatokra volt szükség, majd az értékeim olyan mértékben megemelkedtek, hogy egy idő után már nem kerülhettem el a művesekezelést. Az otthon végezhető hasi dialízissel kezdtem, ami mellett többé-kevésbé folytathattam az addigi életemet. Azért csak többé-kevésbé, mert naponta négyszer el kellett végeznem a kezelést, ami nyilván nagyfokú megkötöttséget jelentett.  Ezzel együtt próbáltam nem túlságosan a szívemre venni a dolgot, vagy legalábbis kifelé nem mutatni, hogy egészségügyi problémákkal küszködöm. Nyilván a szűkebb környezetem tudott róla, de nem vertem nagydobra a betegségemet. Andris már akkoriban is sokat segített azzal, hogy mindig meghallgatott, és amikor a rosszabbodó eredményeim miatt időnként magam alatt voltam, próbált helyre tenni fejben, és lelkileg is. A barátom már akkor felvetette, hogy ha a helyzet úgy hozza és szükség lesz rá, akkor felajánlja nekem az egyik veséjét, de akkor még eléggé ellenálltam, mert senkitől nem akartam elfogadni egy ilyen hatalmas felajánlást. 

– Gondoltam, kivárom a soromat, és bíztam benne, hogy 1,5-2 éven belül csak kapok egy megfelelő új vesét – folytatja Marci. – A türelmem elég sokáig kitartott, de nem sokkal az érettségi után kiderült, hogy a hasi dializáció már nem segít, és 2018 nyarának végére az intenzív osztályra kerültem, mert félrekezelt a gyermekorvos. A tüdőm tele lett vízzel, a kreatinin-szintem az egekbe szökött, konkrétan élet és halál között lebegtem. A vesefunkcióim annyira megromlottak, hogy elkerülhetetlenné vált a szervátültetés – mondja Marci, akinek időközben át kellett állnia a hemodializálásra, vagyis a testen kívül zajló vértisztítási eljárásra, amit háromnegyed évig hősiesen viselt.

De vajon András hogyan jutott erre a komoly döntésre?

– Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy én egy borzasztó egyszerű ember vagyok – feleli mosolyogva. – Láttam, hogy a barátom szenved, komoly betegséggel küszködik, és magától értetődőnek tartottam, hogy megpróbálok valahogy segíteni neki. Ebben az esetben úgy tudtam érdemben segíteni, hogy felajánlottam az egyik vesémet. Amikor először felvetődött bennem ez a lehetőség, még senkivel nem beszéltem róla. Később a szüleimet megkérdeztem, mi a véleményük erről, amire édesanyám azt mondta, nem tud mást csinálni, mint hogy támogat, amellett, hogy nyilván nagyon féltett ettől az egésztől. Nekem korábban nem volt komolyabb orvosi beavatkozásom, műtéten sem estem át, és amit még tudni kell rólam, hogy rettenetesen utálom és nem is bírom a tűt, sőt, a branüllel sem vagyok jóban, de igyekeztem felülkerekedni a félelmeimen. A történet folytatása a terljes cikkben