A szervezet folyamatosan tárgyal a kormánnyal a bérekről, hogy itthon tarthassák az ápolókat.
Főként a fiatal, idegen nyelveket is beszélő ápolók hagyják el az országotkozta az Egészségügyi ágazatban dolgozók demokratikus szakszervezetének elnöke a Kapospontnak. Az ápolók az elmúlt kormányzati ciklusban kétszer is kaptak bérkiegészítést. - Ez nem elegendő ahhoz, hogy a szakképzett ápolók itthon maradjanak, mert a minimum háromszoros, négyszeres többletkereseti lehetőség Európa nyugati, vagy északi részében azért vonzza a mi ápolóinkat, mert a mindennapi megélhetésük lényegesen többe kerül, mint amennyit nettó keresetben haza visznek - árula el az MSZ EDDSZ elnöke az Ápolók Napja alkalmából tartott ünnepségen a Kaposi Mór Oktatókórházban. A szakszervezet folyamatosan tárgyal a kormányról a további béremelésekről annak érdekében, hogy itthon tudják tartani, főként a fiatal ápolókat - mondta Cser Ágnes. Tudósítás ugyanerről az eseményről a Somogy TV-ben és a Sonline.hu-n