A budapesti Szent István Kórház 130 éves

A mai Budapest első polgári kórházai a 18. század elején, a pestisjárványok idején épültek, a pesti oldalon a mai Rókus, a budai oldalon a Szent Jánosról elnevezett kórház. A kórházügy fejlesztése az 1867-es kiegyezés, illetve Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése után kapott lendületet. 1877-ben a pesti tisztifőorvos, egyben a Rókus kórház főigazgatója, Gebhardt Lajos javaslatára három új kórház építésére írtak ki pályázatot. Ebben nem tömbszerű, azaz az összes osztályt és kiegészítő helyiséget egyetlen épületben üzemeltető, hanem pavilonszerű beruházást írtak elő, amelyben az épületszárnyakat tágas terek és parkok választják el egymástól - írta az Inforádió portálja.

A három pályázatra több mint húsz terv érkezett, a pénzszűke miatt azonban csak egy közkórház építését kezdték meg a pesti oldalon, ahol még mindig a Rókus volt ez egyetlen nagyobb városi kórház. A győztes pályaművet beadó Hauszmann Alajos a főépület előtt háromszögletű teret hagyott, a betegfelvevő épület mögé, két sorban négy-négy épületet tervezett.

A Ferencvárosban, a Vágóhíd utca és a Gyáli út találkozásánál (a mai Nagyvárad térnél) felépült Új Kórház 1885. augusztus 5-én nyílt meg. A betegfelvétel csak szeptember 1-jén kezdődött, az első beteg egy 55 éves nő volt. Az első igazgató Gebhardt Lajos lett, a betegek ápolását a Szent Vince apácarend végezte. A személyzeti állományban az egészségügyi dolgozók mellett segédlelkész, kertész, házfelügyelő is szerepelt. Budapest első pavilonos betegellátó intézményének nyolc osztállyal (három belgyógyászati, két sebészeti, valamint bőr- és nemibeteg-, ideg- és rákosztály) és 656 ággyal rendelkezett, fő "profilja" a nemi- és a tüdőbetegek ellátása volt. A kórtermek többsége 20-24 ágyas volt, de minden osztályon akadt néhány 1-4 ágyas szoba is. A történet folytatódik itt