A nyár és a zenei fesztiválok kapcsán szinte minden évben előkerül a drogfogyasztás kérdése.
Holott lehet, hogy valójában nincs is miről beszélni. Szó sincs arról, hogy a nyár drogfogyasztás szempontjából kiemelkedően veszélyes lenne – nyilatkozta Szemelyácz János, a pécsi Drogambulancia vezetője. Ma már ugyanis a tömegkommunikáció olyan szinten van, hogy aki akar, gyakorlatilag pillanatok alatt kaphat anyagot: minden fiatalnak van olyan ismerőse, aki vagy tud szerezni, vagy ismer valakit, aki tud szerezni – tette hozzá a szakember. Magyarul nem kell ahhoz fesztivál vagy bármilyen nagyobb buli, hogy kipróbáljunk valamit – írja a Dunántúli Napló – online.
A Drogambulancia vezetője elmondta, a fesztiválokon leginkább kétfajta drog népszerű: a fű és a serkentőszer. Előbbi lényegesen kevesebb veszélyt rejt, mint az utóbbi – fűzte hozzá Szemelyácz János.
Összességében azonban bármelyiktől könnyen válhatunk akár mások, akár a magunk áldozatává – azt gondoljuk például, hogy át tudunk ugrani a stégről a Balaton túlpartjára, aztán az elrugaszkodás után jön a nagy meglepetés.
A legegyszerűbb intelem, ha azt szeretnénk, hogy gyerekünket semmi baj ne érje, egyszerű: soha ne maradjon egyedül. Ha egy nagyobb társaság együtt indul el bulizni, az a legszerencsésebb, ha kiválasztanak maguk közül egy „őrszemet", aki odafigyel a többiekre, s arra is, hogy például nem akar-e valaki valamit az italokba csempészni. Amennyiben ő nem iszik alkoholt, akkor a hazatérés is könnyen megoldható, hiszen vezethet autót.
A fogyasztás mindig egyfajta bizalmon alapul: gyakorlatilag a vásárlónak fogalma sincsen, milyen minőségű, milyen koncentrátumú, milyen összetevőkből álló anyagot vett meg az eladótól – emelte ki Szemelyácz János, hozzátéve azt is, ezért itt is a mérsékletesség elve érvényesüljön, azaz lehetőség szerint mindenből csak keveset, nagyon keveset.