A részben csempealapú rendszerben kiemelt helyen érhetők el a legfontosabb funkciók: például a receptek, beutalók, dokumentumok.
Az óév utolsó napjaiban friss verziót adott ki az EgészségAblak applikációból az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, melyben az elsődleges és voltaképpen egyetlen újdonság, hogy az app mostantól a Digitális Állampolgárság Program applikáció-dizájnelemeit használja, írja a hwsw.hu.
A DÁP platform létrehozásával és fejlesztésével a kormányzat egyik nem titkolt célja volt, hogy az állampolgárok által gyakran használt digitális szolgáltatásokat, mobilappokat - legyen szó egészségügyi vagy éppen közigazgatási rendszerekről - egy platform, de legalábbis egy dizájnelv alá hozza.
Az IdomSoft Zrt. szakemberei által fejlesztett új dizájn első fecskéje maga a DÁP applikáció volt tavaly, ehhez csatlakozott másodikként az EgészségAblak, melynek korábbi, vertikális elrendezését váltotta fel az új, részben csempealapú rendszer, ahol kiemelt helyen érhetők el a legfontosabb funkciók, úgy mint a dokumentumok (leletek), receptek, beutalók és az időpontok/időpontfoglalás.