A kecskeméti háziorvos afrikai missziója

Dr. Jakkel Anna hosszú évek óta jár Afrikába, önkéntes orvosként oda, ahova a „jóisten sem szívesen pillant le". Gyógyszerek, kötszerek, kiszuperált számítógépek, iskolaszerek... ilyenkor rendesen felpakolnak, hála az adományoknak. Mostanában van egy új missziójuk is: használt szemüvegeket visz azoknak, akik azt sem tudják, mi az... Az nlcafe.hu interjújában mesélt erről a munkáról.

A kecskeméti háziorvos ötvenhat éves korában, ezelőtt hét évvel döntötte el, hogy csatlakozik a Magyar Afrika Társaság missziójához, és elutazik egy afrikai háborús övezetbe, betegeket gyógyítani. „Éreztem, hogy muszáj valamin változtatnom – mondja. – Ki akartam lépni a komfortzónámból, és elegem lett a "mikor mész nyugdíjba" típusú kérdésekből is. Korábban a munka és a család volt az első, úgy éreztem, végre tennem kellene valamit, ami csak az én álmaimról szól."

„El sem tudjuk képzelni, hogy milyen körülmények között élnek ott az emberek. Ami az egészségügyet illeti, kórház mindenhol van, ezek közül több igen jól felszerelt, csak épp orvos nincs benne. Miért is menne oda egy orvos, ingyen, ha Nyugat- és Észak-Európában remekül tud keresni? Az állami kórházakban ugyan van személyzet, de ezekbe jobb, ha nem megy be az ember. Nincs még sterilizáció sem..."

A kecskeméti doktornő itthon naponta ötven-hatvan betegek fogad. A kongói menekülttáborban több százat vizsgál meg és kezel egy nap. Nagyjából úgy, ahogy a filmeken látni. A betegek beállnak egy hosszú sorba, és várják, hogy sorra kerüljenek. Mindehhez egy helyi ember a tolmács, nem mintha az önkéntesek ne tanulnák meg a legalapvetőbb kifejezéseket az adott törzs nyelvén. Antibiotikumból, maláriaellenes gyógyszerből, féregirtóból fogy a legtöbb, de van ott a súlyos ízületi panaszoktól kezdve a bénuláson át minden, amit ember el tud képzelni.

Amikor nincs Afrika, a doktornő a kecskeméti praxisát viszi. A rendelés után siet egy-egy kiállításra (merthogy a fotóiból időnként kiállítások nyílnak), vagy épp egy gyerekprogramra, ahol adományokat gyűjtenek az utazásához, illetve a felszerelésekhez, gyógyszerekhez. Szerinte egy ilyen misszió után valójában itthon ülepednek le a dolgok. Benne az a legerősebb érzés, hogy vissza kell menni, mert igaz, hogy több ezer embernek segítettek, de volt még egyszer annyi, aki nem került sorra.

- Nekem nagyon sokat jelentett, hogy lett egy új célom, így, nyugdíjas éveimhez közeledve. Végül is mit csináljak? Üljek a sarokban és kötögessek csendben?" A teljes interjú itt olvasható