A kórházakkal tényleg minden rendben van

A kórházakat nagyon zavarta, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet komolyan vette, sőt még nyilvánosságra is hozta a betegpanaszokat, és ezért kirívó esetekben bírságokat is kiszabott. A 2010-es kormányváltáskor gyorsan meg is szüntették. Az index csokorba szedte azóta, milyen tipikus válaszok érkeztek a kórházaktól az esetleges bírálatokra.

A sokadik olyan kórházi történetet közöltük a múlt héten, amiben nem műhibákról, súlyos pénz-telenségről van szó, hanem nemtörődömségről, embertelenségről vagy rossz szervezésről. Bármennyire is rombolják ezek egy kórház hírnevét, az ilyen eseteknek csak ritkán van foganatja, mert a kórházak nem sértenek jogszabályt azzal, ha a beteggel durván beszélnek vagy megalázó helyzetekbe hozzák.

Nagyon ritka eset, hogy egy kórház ilyenkor elismerné a hibáját. Az ilyen cikkeink után érdekes módon szinte mindig ugyanazokkal a reakciókkal találkozunk a kórházak és a kommentelők részéről is. Íme, itt vannak a tipikus válaszok.

Meggyógyították vagy nem? Akkor most mi a baja?

Végül is... ha pusztán az eredmény szempontjából nézzük, a kórházaink tényleg jól teljesítenek. Az emberek bemennek, és több mint 90 százalékuk úgy jön ki onnan, hogy 1. él 2. panaszai enyhültek 3. meggyógyult. Próbáljunk ugyanígy tisztán csak eredményességi szempontból összehasonlítani egy Michelin-csillagos éttermet és egy kisvendéglőt, ahol koszos az abrosz, pocsékul főznek és még a pincér is beszólogat. Semmi különbség: amikor bementünk, éhesek voltunk, amikor kijöttük, akkor már nem. Akkor most mi a baj? Sok kórházban a pácienseket gyógyuló automatáknak szeretnék tekinteni: a beteg hajtsa végre az utasításokat, ne legyenek egyéni igényei. Kényelmetlen az ágy? Érdekes, ezt még senki se mondta. Maga csak feküdjön, ha azt mondjuk. Mi úgyis jobban tudjuk, mi kell magának.

Most mit panaszkodik? Azt hiszi, Svájcban van? Én is feküdtem ott, de tudtam, hogy vinnem kell vécépapírt, fáslit, gumikesztyűt és gyógyszert. Én magam adtam be az injekciót magamnak, sőt meg is operáltam magam, aztán a rokonaim ápoltak és etettek a kórházban. Azon meg miért kell fennakadni, hogy hogy néz ki a vécé. Ez kórház, nem luxushotel.

Tartós és kitartó munkával sikerült az emberek igényszintjét idáig csökkenteni. A sok rossz sztorit hallva igazából már akkor elégedettek vagyunk a kórházban, ha az orvos nem kiabál velünk, ha a kérdéseinkre válaszolnak, ha az ápoló segítőkész. Igazán kellemes meglepetés lehet, amikor a mosdóban nemcsak törülközőt és szappant találunk, de a vízcsap is megvan, még nem lopta el senki. A legtöbbször tényleg úgy távozunk a kórházból, hogy ahhoz képest, amilyen rossz helyzetben vannak, nos ahhoz képest igazán jó ellátást kaptunk. És azt se felejtsük el ugye, hogy sokkal rosszabbak lehetnek a kórházak Romániában, a Közép-afrikai Köztársaságban, vagy akár Londonban is. Ennek ellenére még mindig van néhány álmodozó ebben az országban, aki azt hiszi, hogy a befizetett tb-jéért ennél több jár neki. Ők szoktak levelet írni a szerkesztőségeknek.

Érdekes, én pont ugyanitt feküdtem és mindennel maximálisan meg voltam elégedve.

Amikor egy kórházi osztályról negatív kritika jelenik meg, azonnal jönnek a cáfoló kommentek és a levelek. Az emberek követelik, hogy írjuk meg a jót is, hiszen ők épp az ellenkezőjét tapasztalták. Előfordult, hogy egy cikkünkre sorban érkeztek a pozitív kicsengésű levelek. Egy részükről aztán kiderült, hogy azokat az osztályon dolgozók hozzátartozói írták. Olyan is volt, amikor az osztályvezető főorvos kérte meg egykori pácienseit, hogy írjanak sorban levelet pozitív tapasztalataikról. Talán nem kell magyarázni, hogy a jót a sajtó hagyományai szerint azért nem írjuk meg, mert épp az lenne a normális, ha minden jól menne. Vagy indítsunk egy sorozatot az Indexen A hétköznapok hősei a kórházban címmel? Tegyük országos üggyé, ha egy ápoló rendesen elvégzi a munkáját?

További reakciók az indexen.