A kórházkiürítésekről kért tájékoztatást az ENSZ

Hosszú levélben kérdezgette a magyar kormányt, és fejezte ki nemzetközi jogi aggályait az ENSZ emberi jogi főbiztossága május közepén a magyarországi kórháziágy-kiürítések miatt. A nemrégiben az ENSZ honlapjára felkerült májusi dokumentumok tanúsága szerint a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek címzett, udvarias hangvételű levél részletezte a szervezet jelentéstevői által begyűjtött magyarországi információkat – sok esetben sajtóhíreket –, arra kérve a kormányt, hogy tájékoztassa az ENSZ felügyeleti jogkörrel rendelkező szervét a pontos adatokról és tényekről, írja az Index.

Szijjártó Pétertől viszont valami egészen mást kaptak.

A jelentéstevők levele ugyanis rögtön azzal kezdte, aggodalommal figyelik, hogy miközben nagyra értékelik a magyar kormány erőfeszítéseit a koronavírus okozta világjárvány idején, Magyarországon mégis felmerülhet néhány súlyos emberi jogi jogsérelem gyanúja az állami egészségügyi ellátórendszer leállítása nyomán. A hivatalos és félhivatalos információkat felidézve kifogásolták, hogy noha Kásler Miklós idevágó utasításának írásos formája nem nyilvános, de információik szerint április 7-én az emberi erőforrások minisztere az összes magyar kórházat arra utasította, hogy azok igazgatói április 15-ig szabadítsák fel ágykapacitásuk 60 százalékát, így helyet biztosítva a koronavírusos, esetleges betegek számára. (Később a koronavirus.gov.hu-n az jelent meg, hogy április 19-ig tegyék szabaddá a kórházak közfinanszírozott ágykapacitásának 50 százalékát, ami a „következő ütemben” 60 százalékra emelkedik.) 

Noha a miniszter levelének szövege nem áll rendelkezésünkre, a hiteles beszámolók azt mutatják, hogy a kórházigazgatóknak nem adtak utasítást vagy útmutatást arra, milyen kritériumok alapján vagy alapon kell kiválasztaniuk a betegeket, akiket hazaküldenek vagy más ápolási intézményekbe szállíttatnak. A levél felidézte, hogy az eredeti, hivatalos közlések szerint 36 ezer kórházi ágyat kellett felszabadítania a kórházigazgatóknak, ennek eredményeként pedig számos olyan ember, akiknek egyébként állandó orvosi felügyeletre, vagy éppen kórházi háttérre, gondozásra és ápolásra volt szüksége (akár akut panaszaik, akár krónikus, vagy akár végstádiumú betegségeik miatt), hazabocsátottak, vagy más, nem egészségügyi intézményekbe irányítottak.