Az önkormányzat tulajdonában, fenntartásában marad a Városi Egészségügyi Központ.
E szándékát csütörtöki ülésén fejezte ki a képviselő testület. Érvek és ellenérvek hangzottak el azzal kapcsolatosan, hogy mi lenne a jobb: átadni az intézményt az államnak, avagy önkormányzati fenntartásban tovább működtetni. Baracskai József polgármester bevezetőjében úgy fogalmazott: nagy a bizonytalanság, s mivel nem ismerik a majdani jogszabályi környezetet, legjobb lesz, ha kivárnak, s a központ fenntartása mellett teszik le a voksukat. Ezt – kényszernek nevezve a döntést - többen megerősítették hozzászólásukkal, de akadtak képviselők, akik úgy vélték, a városnak komoly pénzügyi gondjai adódhatnak az intézmény fenntartásával – írja a zaol.hu portálja.
Akadt, aki úgy fogalmazott, hogy a felújított, felszerelt egészségügyi központ olyan nagy (mintegy 400 millió forintnyi) vagyoni értéket képvisel, melyet nem szabad állami tulajdonba adni, hanem meg kell tartania a városnak. Ezt kívánja a város, a térség lakosságának és a dolgozók érdeke is. Öt igen és két nem szavazattal a vita végén végül úgy döntöttek, az intézmény önkormányzati tulajdonban, fenntartásban marad. A képviselők ezután néhány perc alatt elfogadták az idei költségvetést. Az egymilliárdos büdzsé a vélemények szerint feszített lesz és takarékos.
Zárt ülésen újra az Egészségügyi Központ került napirendre. A képviselő-testület visszavonta az intézmény vezetőjének igazgatói megbízását – jelentette be a döntést Baracskai, hozzátéve döntésük indokait is: jogszabálysértés, bizalomvesztés, valamint az intézmény irányításának nem megfelelő ellátása.