A lányokat és a fiúkat is beoltanák a vírus ellen
Lapszemle
Forrás: heol.hu
Gyöngyösön idén is díjmentesen oltják be humán papilloma vírus (HPV) ellen a városban élő 13 éves lányokat.
Erről határozott ülésén a gyöngyösi testület. Az immár három éve tartó védőoltási program keretében 114 négy komponensű HPV oltóanyag beszerzését vállalta az önkormányzat. Az ehhez szükséges csaknem 6 millió forintos fedezetet a jövő évi költségvetésből finanszírozzák – írja a heol.hu portálja.
A tervek között szerepel, hogy a 2015-ig terjedő oltóprogram folytatásaként a jövőben a 13 éves gyöngyösi fiúk is megkaphatják majd a HPV elleni oltást. A vírus ugyanis nem kizárólag a nőkre jelent veszélyt, hiszen a HPV a méhnyakrák mellett felelős lehet a végbél-, a szájüregi és a hímvessződaganatért is – húzta alá dr. Pap Zoltán képviselő.