A Magyar Orvosi Kamara titkára az egészségügy valóságáról

Az ellátórendszer összes, többé-kevésbé a paraván mögött tartott, szőnyeg alá sepert problémáját ez idáig gyakorlatilag nem kezelték, a látszatot eddig fenntartani segítő mechanizmusok jelentős része pedig kiesett – most, a COVID negyedik hullámának küszöbén ott vagyunk, ahol a part szakad. Az egyenetlenség megmaradt, a tehetetlenség csak új értelmet kapott. A járvány miatt leállt gyógyítás újraindításához már kevés a rutin, írta Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára a köztestület honlapján a nepszava.hu ismertetése szerint.

„A rendszert nem a járvány ingatta meg - ingott az már előtte is. Mindezek következtében azonban most a betegek a korábbinál is elveszettebben bolyonganak, rendelőről kórházra járva keresnek megoldást problémáikra, hosszan várakoznak vizsgálatokra vagy ellátásra. Vagy választhatják az egészségügyi ellátásból mind nagyobb szeletet kihasító magánellátást, mely igen szívesen szolgálja ki a fizetőképes keresletet - ez azonban nem minden problémára és nem mindenkinek jelent megoldást”- írja.

Szerinte már két évvel ezelőtt is csak látszólag volt egy működő egészségügyünk. A Potemkin-egészségügy utcai frontjainak fenntartásában több dolog segített: Így például az egyenetlenség. Azaz voltak a betegellátásnak jól és olajozottan működő, elhivatott szakmai csoportok által működtetett, szerencsés esetben megfelelő lobbi erejük révén helyben vagy szakmai szinten közel megfelelően finanszírozott részei. Ezekre mutogatva a mindenkori politika büszkén állíthatta, lám a magyar egészségügy töretlenül világszínvonalú.

A látszat fenntartásának része lett a tehetetlenség. Abban az értelemben, „ahogy egy lassan mozgó, de hatalmas tömegű tárgy nehezen megállítható – noha számos alrendszert már csak a dolgozók fogcsikorgató erőfeszítéssel kevert rutinja tartott működésben.”

Paradox módon – de a jól működés látszatát segítették még - az alacsony fizetések is – állítja Svéd Tamás. „Mivel az alapbérből megélni sem orvos, sem szakdolgozó nem tudott, rávehetőek voltak túlmunkára, jobban fizetett további ügyeletek vállalására, illetve alapmunkahelyükről másod- és harmadállásokba rohantak. Így fenntartható maradt az ügyeleti és szakrendelői rendszer – cserébe ismeretlen számú egészségügyi dolgozó túlhajszolva és kizsigerelve végezte el másfél-kétszer annyi munkáját.”

A látszat fenntartásának további eleme volt a hálapénz, továbbá az ellenőrzés hiánya. További részletek a cikkben

A teljes elemzés itt olvasható