A mentőszolgálat választott engem

A harmincas évei elején járó Éliás Ádám saját bevallása szerint tudatosan soha nem készült édesapja nyomdokaiba lépni a mentőszolgálatnál, végül mégis ebben találta meg hivatását. Akár munkáról, tanulásról vagy hobbiról van szó, semmit nem végez félgőzzel: nagyapja példája azt erősíti benne, hogy a befektetett munka mindig meghozza gyümölcsét, és saját, belülről jövő maximalizmusa is hajtja - írta a vele készített interjúban a rábaközszíve.hu.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerő oklevelét vehetted át 2019 nyarán a Semmelweis-napi ünnepség keretében, amihez ezúton is gratulálok. Hogy éled meg, mit jelent mindez számodra?

Nagy meglepetésként ért, mikor megtudtam, nem számítottam rá. Természetesen örömmel fogadtam az elismerést. Számomra ez egy útjelző tábla, megerősít abban, hogy az út, amit választottam, jó. De egyben jelenti azt is, hogy azt a szintet, amit elértem, meg kell tartani, tehát motiváló erővel is bír.

Szüleid két szakma helyi szinten legalábbis ikonikus alakjai. Hogyan hatottak ők a pályafutásodra?

Azt mondanám, hogy az életem felépítésében befolyásoltak nagymértékben, mert elég magasan volt a mérce, ami előttem volt. Volt is egy korszakom, amikor azt gondoltam, hogy ennek nem akarok megfelelni, nem is akarok felsőoktatási intézménybe jelentkezni. Később – egy másik életszakaszban, nagyjából a húszas éveim elején – pedig kifejezetten a szüleim példája motivált abban, hogy tanuljak. Mindig tiszteltem őket és felnéztem rájuk, de középiskolás koromig egyikük szakmáját sem szerettem volna választani. Aztán történelemtanári szakra ugyan beiratkoztam, de végül mégsem kezdtem el, hanem maradtam ötödéven a Jedlikben. Abszolút humán vonalra készültem, végül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakját végeztem el levelezőn, és közben zenéltem. Emellett kellett egy állandó foglalkozás, és ekkor volt éppen egy bővítés a mentőknél, Kapuváron. Édesapám sem szorgalmazta kifejezetten, hogy vegyem át az ő foglalkozását, de felhívta a figyelmem erre a lehetőségre, hátha lenne kedvem kipróbálni. Mivel nem volt vesztenivalóm, úgy gondoltam, kipróbálom, legfeljebb, ha nem tetszik, akkor abbahagyom. Így kerültem a mentőkhöz, és végül szerelem lett belőle. Erre szoktam azt mondani, hogy az Országos Mentőszolgálat választott engem, és nem pedig fordítva, tudatosan soha nem készültem erre a pályára. Továbbiak a cikkben