Ha kevés is, de azért van néhány olyan intézmény, ahol szinte mindenki időben átveheti a végbizonyítványát.
Bár a kormány elképzelései szerint néhány éven belül a felsőoktatásba való belépés feltételévé kellene tenni legalább egy nyelvvizsgát, a hallgatók jelentős részének még a végzés idejére sem sikerül megszereznie a nyelvtudást igazoló papírt. A probléma néhány kivétellel szinte minden intézményben jelentkezik, van olyan főiskola, ahol a diplomák felét nem tudják kiadni. Ma már nemcsak a multinacionális cégek, de a magyar vállalatok is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy leendő munkatársaik beszéljenek idegen nyelveken, sőt a kormány tervei szerint néhány éven belül a felsőoktatási felvételin is feltételül szabnák a nyelvvizsgát – írja a Magyar Nemzet – online.
Ennek ellenére az intézmények évről évre több tízezer diplomát tartanak vissza azért, mert a hallgatók tanulmányaik végére sem tudják bemutatni az oklevél kiadásához elengedhetetlen nyelvvizsga-bizonyítványt. A Nyíregyházi Főiskolán például már ötezer fölé kúszott azon végzősök száma, akik nem vehetik át oklevelüket. A lap úgy tudja, a Szent István Egyetemen is ugyanezzel a gonddal küzdenek, a gazdasági, agrár- és egészségtudományi karon a diákok fele nyelvvizsga nélkül jut el a záróvizsgáig, és többségük még ekkor sem tud értékelhető tudásról számot adni. Az Edutus Főiskolán még rosszabb az arány: az idén februárban záróvizsgázó hallgatók kétharmada nem vehette át a diplomáját.
A nyelvvizsgaprobléma sajnos a neves egyetemeket sem kerüli el. A Pécsi Tudományegyetem végzősei közül az alapképzéseken és régi főiskolai-egyetemi képzéseken tanulók 20-24 százaléka – évi ezer-ezerötszáz hallgató – nem ünnepelhet a diplomaosztón, de több ezer oklevél porosodik a Debreceni Egyetem tanulmányi osztályán is. A Magyar Nemzet információi szerint körülbelül két-kétezer visszatartott diplomát számoltak össze a Miskolci Egyetemen és az egri Eszterházy Károly Főiskolán, míg a Széchenyi István Egyetemen és az Óbudai Egyetemen a végzősök csaknem húsz százaléka késik a nyelvi papír megszerzésével.
Ha kevés is, de azért van néhány olyan intézmény, ahol szinte mindenki időben átveheti a végbizonyítványát. Ebbe a körbe kizárólag a vezető egyetemek: az ELTE, a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Műegyetem tartoznak.