A sebészprofesszor, aki makacsul győri maradt

„A városban szeretném befejezni, amit itt kezdtem el, ahol a szakterületemen talán sikerült valamiféle iskolát is teremtenem. Még a családomon belül is volt, aki megkérdezte: öt-tíz év múlva nem fogod megbánni majd a mostani döntésedet? Egy pillanatra sem bántam meg. A megtisztelő díszpolgári címmel talán a városhoz való hűségemet is elismerte az önkormányzat” – nyilatkozza a gyorplusz.hu portálnak dr. Oláh Attila professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház sebészeti osztályának vezető főorvosa és egyben orvos-igazgatója. 

Szegeden végezte az egyetemet, hogyan került Győrbe?

Az orvosi diploma megszerzése után vissza akartam kerülni a Dunántúlra, próbálkoztam Győrben, Szombathelyen, Veszprémben. Ma már megmosolyogtató módon egyik helyen sem volt üres sebészeti státusz. 1984-től tudtak csak alkalmazni Győrben

Édesapja baleseti sebész volt. Miért nem őt követte, miért hasi sebész akart lenni?

Kacérkodtam vele, de apám megpróbált lebeszélni róla. A traumatológia gyönyörű szakma, viszont elképesztő munkaintenzitást igényel, és még a hasi sebészetnél is sokkal kevésbé tervezhető. Egyébként pedig baleseti sebészeti státusz sem volt az említett kórházakban.

S ha már a hasi sebészetet választotta, hogyan lett a hasnyálmirigy- és a májműtétek specialistája?

Az ember életét elképesztő véletlen események, találkozások alakítják. Sopronban egy kongresszuson lelkes fiatalként a strumasebészetről tartottam előadást. A szekció üléselnöke, a debreceni Balázs György professzor fölajánlotta: töltsek el náluk egy hónapot – Debrecen volt a strumasebészet hazai fellegvára –, mélyítsem el a tudásomat. Ott aztán azt vette észre rajtam, hogy nagyon érdeklődöm a hasnyálmirigy-sebészet iránt is. Kérdezte, miért foglalkoztat ez a műtét? Mert ez Győrben még nincs, feleltem. Na, akkor gyere ide pár hónapra, tanuld meg és honosítsd meg Győrben, felelte. Osztályvezető főorvosomat, Mátrai Tamást is meg tudta győzni erről, így előbb Debrecenben, majd Budapesten és Ulmban sajátítottam el ennek a technikáját. Mielőtt azonban Győrbe kerülhettem volna, a keszthelyi kórházban bő másfél évet töltöttem el, közben behívtak katonának is.

...

Önnek mi a műtéti harcmodora?

Alapvetően igaz, hogy a sebészeti hivatásnak vannak katonai elemei. A szigorúság, a határozottság, a gyors döntés képessége. De ebben a kérdésben hihetetlenül ambivalens vagyok. Egyik oldalról megrögzött pacifista, liberális gondolkodású, ugyanakkor nagyapám és nagybátyám is katonatiszt volt a háború előtt, s a hierarchikus gondolkodás, a hatékony, gyors cselekvés, a célszerű döntések szigorúsága sem áll tőlem távol. A műtőben nem szoktam teátrálisan, indulatosan viselkedni, kiabálni, de előfordul, hogy bizonyos feszült szituációkban az ingerültség a felszínre tör. Amikor baj van, akkor viszont mindenki csendes, megőrzi a hidegvérét, ahogy a klasszikus vészhelyzet ezt meg is követeli. A hasi sebészetben másodpercek alatt történhet nagy baj, vérzés, egy életfontosságú képlet óhatatlan átvágása. Ilyenkor nem lehet késlekedni, a szakszerű, jó döntés és a gyorsaság elengedhetetlen. A sebész munkáját a repülőgép-pilótáéval szoktam összehasonlítani.

...

Harmincéves koromban sokkal könnyebben elfogadtam, hogy vannak gyógyíthatatlan betegek. Ráadásul akkor nem én döntöttem, hanem a főnökeim. Most enyém a felelősség, s ahogy korosodom, a lelkiismeretemet egyre jobban megviseli minden egyes döntés. Sok emiatt az álmatlan éjszakám. Pedig nyilván jobb sebész lettem az évtizedek alatt, és azt is tudom, hogy a hasi sebészetben a hasnyálmirigy operációja a legkockázatosabb, ez jár a legtöbb szövődménnyel. Elértük, hogy az ország egyik meghatározó hasnyálmirigy-centruma vagyunk, sok helyről küldenek beteget, kérnek konzultációt. Itt van az osztályon például egy 16 éves fiú, egy másik megye kisvárosából. Hatalmas hasnyálmirigy-daganattal érkezett, megműtöttük, remekül van. A betegek igen nagy részét sebészeti szempontból gyógyultan bocsátjuk haza. Persze az már biológiai kérdés, hogy később nem újul-e ki, vagy nem képez-e áttétet a betegsége, de sok olyan emberrel találkozunk, akiket tíz-tizenöt éve műtöttünk rákos daganattal, s azóta is egészségesek, örömmel mesélnek gyerekeikről, unokáikról. Volt olyan betegünk, akinél a terhessége alatt derült ki, hogy rosszindulatú daganata van. Végül mindkettejüket meg tudtuk menteni, a fiatal édesanya minden kontrollvizsgálatnál büszkén mutatja kislánya fényképét.

A teljes interjú a portálon olvasható.