A sötétség, ahol nincsenek tabuk

Amikor elsötétedik minden és csak az érzékszerveinkre hagyatkozhatunk: a tapintásunk, a hangok és az illatok kísérnek el az utunkon. Milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni? Mikortól áll fel a bizalom? – tette fel a kérdést a hirado.hu portálja.

Kovács Margit, aki születésétől fogva látássérült - hat éve dolgozik a fővárosi Láthatatlan Kiállításon. A hirado.hu-nak arról mesélt hogyan „látja" ő a látó embereket.

A legnehezebb a kiszolgáltatottságot megélni – mondta a túravezető. Egy olyan embernek, aki ehhez nincs hozzászokva, nehéz kiadni az irányítást a kezéből. Márpedig a kiállítás során, abban az egy órában, a kísérő vezet mindenkit. De ahogy kialakul a bizalom, a szorongás elmúlik. A végére pedig gyakran megváltozik a szemléletük.

Érdekes a túra végén, hogy a csoport résztvevői miként képzeltek el engem a hangom alapján, én a kézfogásból tudom meg róluk: milyen magasak, hány évesek vagy hány kilók lehetnek. Nem feltétlenül igaz az a mondás, hogy nekünk a hallásunk sokkal fejlettebb a látásunk sérülése miatt. Nekem egy kéz sokat elmond a tulajdonosáról.

A sötétben nincsenek tabu témák - magyarázta. Mindenki mindent megkérdez, még azt is, hogyan tudunk vakon vécére menni. Volt, aki azt kérdezte tőlem, hogy mennyire érzem magam felelőtlennek látássérült létemre gyereket szülni. Hogyan veszem fel a cipőmet, öltözöm fel reggel. Miként készítek el egy vacsorát, vagy hogyan tettem tisztába a gyerekem. Fordított helyzetben én is lehet, hogy ezt kérdezném. Azok az emberek, akiknek ezek a dolgok természetesek, egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy működik a világ a sötétben.