A Sportkórház Alkotás utcai telkén áll már egy szerkezetkész, eredetileg is egészségügyi célra tervezett épületrész.
Egyre több jel utal arra, hogy a több mint egy évtizede befejezetlen Sportkórház lesz az új fővárosi „szuperkórház", ami a Testnevelési Egyetem kiürülő Alkotás úti telkét és épületeit is bekebelezheti.
Korábban szeptember végi határidőt emlegettek az új fővárosi kórház helyszínét kijelölő kormánydöntés kapcsán. Ha nem is az elkövetkező egy hétben, de idén mindenképpen megszületik a döntés, mivel a jövő évi költségvetésben egymilliárd forintot különítettek el az intézmény tervezésére és előkészítésére – írja a Magyar Idők.
Információk szerint az egészségügyi államtitkárság az új fővárosi egészségügyi központ, a „szuperkórház" esetében nem felújításban, hanem teljesen új épület építésében gondolkozik. Négy-öt lehetséges budai helyszínre tesznek majd javaslatot a kormánynak, de a legvalószínűbb megoldásnak a Sportkórház befejezetlen épülete és környezete látszik.
A Sportkórház Alkotás utcai telkén áll már egy szerkezetkész, eredetileg is egészségügyi célra, korszerű elvek alapján tervezett és felépített szárny, aminek a tervrajzokon szereplő másik épületébe már bele sem foghattak a kivitelezők. Tovább növeli a Sportkórház esélyét, hogy a szomszédos Testnevelési Egyetem (TE) új helyre költözik és felszabadulnak az épületei és a telke. Mocsai Lajos, a TE tavaly év végén kinevezett rektora már februárban arról beszélt, hogy két-három év múlva elköltözhet a mostani campusáról az egyetem.
Ami a leendő intézmény személyi kérdéseit illeti, Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke korábban azt nyilatkozta: az új kórházat – amely leginkább egy megyei multidiszciplináris ellátóhelyhez hasonlítana – jó szakmai környezetbe kell elhelyezni, ahol már megvannak azok a háttérszolgáltatások, amelyek szükségesek egy színvonalas akut centrum kialakításához. A legmagasabb szintű szakmai feltételeknek mind a Sportkórház, mind a teljes rekonstrukcióra – ezért valószínűleg ideiglenesen kényszerű költözésre – szoruló Szent János Kórház dolgozói megfelelnek.