A szekszárdi orvos szerint nagyot fordult a világ a spanyolokkal

Dr. Polgár Tibor öt évig dolgozott katalóniai kórházakban, ahol az alapellátásban helyi szakorvosokat, ügyeletben többnyire „zsoldosokat" alkalmaznak.

Aki bekerül a magyar egészségügy darálójába, az állandó túlhajszoltságra számíthat. Ma Magyarországon egy kezdő orvos a bértábla szerint pótlékok nélkül 132 ezer forintot keres. A külföldre távozókat nem mindig a jóval magasabb fizetés ösztönzi, a jobb munkahelyi körülmények is csábítóak - olvasható a teol.hu interjújában.

– A fejvadász cégek luxusajánlatokkal csábítják külföldre a megcsömörlött magyar orvosokat. Hogy került Spanyolországba?

– 2001-ben ösztöndíjasként Párizsban tanultam. Ott egy igazi jó barátra találtam egy jelenleg szülész-nőgyógyászként dolgozó budapesti kollégában – ő ajánlotta Barcelonát. Az ismerősöm elintézte a papírok nagy részét – mondta dr. Polgár Tibor, aki nyolc évig a szekszárdi Balassa János Kórház traumatológiai osztályán dolgozott. – A diplomámat honosítottam; több kört futottam az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalnál (EEKH); „jó hírnév" igazolás is kellett, ami igazolta, hogy nem folyik per ellenem.

– Külföldön új életet kezdeni – rögös út. A beilleszkedés és a hivatalos papírok intézése mennyire ment könnyen?

– Mint sok munkavállaló, csak egy bőrönddel érkeztem Barcelonába. Kezdetben bizalmatlanul méregetik a külföldieket. Egy baráti házaspárnál laktam egy hónapig, ez megkönnyítette a bankszámlanyitást. Utána albérletet kerestem. A tulajnak két, az ingatlanközvetítőnek egy havi kauciót kell előre letenni. A bürokrácia útvesztőit kinn is végig kell járni (tajkártya, orvosi kamara).

– Az orvoslás speciális végzettséget, tudást és felkészültséget kíván. A spanyol ágazatban milyen viszonyok várják a magyarokat?

– Régiónként, sőt kórházanként eltérő állapotok. Míg az egyik kórházban a kompetenciámba tartozott a koponya- és mellkas sérültek vizsgálata, máshol a belgyógyász és a sebész hatásköre volt. Ami meglepett, nem volt egységes kritériumrendszer, pedig a legtöbb intézmény az ICS-hez (Institut Catalá de la Salut) tartozott. Az akut esetek megítélésében is jelentős különbségek vannak, nem ritkán több éves panaszokkal keresik fel a sürgősségi ellátást. Ebből több konfliktusom is volt az elején, mert megpróbáltam meggyőzni a beteget, hogy az SZTK-ba menjen. Akkor még nem tudtam, hogy ez több hónapos előjegyzéssel működik. Az ügyeleti idő teljes értékű munkaidőnek számít, ami azt eredményezi, hogy több dokira van szükség ugyanannak a munkamennyiségnek az elvégzéséhez. Az orvosok többsége több munkahelyen dolgozik, jómagam is erre kényszerültem (Mataró, Badalona, Berga, Calella).

– Milyen hatással volt a válság az egészségügyi ágazatra?

– A recesszió miatt 2010-től már érezhető volt egyfajta bizonytalanság az ágazatban. Tiltakozó plakátok jelentek meg a kórházakban: az orvosok és az ápolónők komolyan fontolóra vették a migráció lehetőségét. A szakszervezeti vezetők hetente egyeztettek – többször volt sztrájk. Az ügyeletekbe egyre inkább a rezidenseket vonták be, csökkentve a főleg külföldi szakorvosok munkaóráit. A válság kirobbanása után a gyógyászati segédeszközök egy részét továbbra is ingyen kapták a betegek, ám gyengébb minőségben.

A teljes beszélgetés itt olvasható