Amennyiben a szülők félnek a fogorvostól, nagy valószínűséggel gyerekeikre is átragad ez az érzés.
A madridi János Károly Király Egyetem kutatói szerint az érzelemátvitel ilyen esetekben is működhet. A fogorvostól való félelem gyakori probléma a gyermekgyógyászatban. A kicsik azonban nem feltétlenül a negatív tapasztalataik okán rettegnek a vizsgálatoktól, kezelésektől, a kutatók szerint előfordulhat, hogy szüleik viselkedése miatt. Ilyen esetekben is működhet ugyanis az érzelmi átvitel – olvasható a Magyar Nemzet, Betegszoba rovatában.
A kapcsolatra már korábbi tanulmányok is rávilágítottak, de egy kutatás sem vizsgálta az anya és az apa különböző szerepét a félelem kialakulásában. A szakemberek a jelenlegi kutatásba 183 hét és tizenkét év közötti gyermeket vontak be. Az eredmények megerősítették a korábbi adatokat, miszerint az apák és anyák félelmi szintje összefügg a gyermekével. América Lara Sacido, az egyik kutató azonban hozzátette, hogy a legerősebb hatást az apa váltja ki. Az apa a kulcsszereplő, tőle ragad át a szorongás az anyára, majd róla áttevődik a gyerekre.
Ezenfelül a szerzők azt is aláhúzták: minél magasabb az egyik családtag félelmi szintje, annál magasabb lesz a többi családtagé is. Ezért fontos, hogy az apákat is bevonják a különböző fogorvosi félelmeket megelőző kampányokba, mivel a pozitív érzelmek is hasonlóan áttevődhetnek a család többi tagjaira – vélekedtek a kutatók.
A tanulmány az International Journal of Paediatric Dentistry oldalain jelent meg – írja lap.