A zene fájdalomcsillapító hatása nem illúzió

1960. július 1-én meglepő esettanulmányt közölt a Science. A szájsebész szerzők azt állították, hogy pusztán hangokkal sikerült elérniük, hogy pácienseik dinitrogén-oxid, vagyis kéjgáz, illetve helyi fájdalomcsillapítók nélkül is elzsibbadjanak annyira, hogy ne érezzenek szinte semmit az egyébként igen fájdalmas beavatkozások idejére. A három amerikai specialista 5 ezer olyan esetet ismertetett, amikor a kezelés alatt kellemesen halk klasszikus muzsika szólt a fogászati rendelőben, és a hangok hatására a páciens nem csak ellazultak, de fájdalmaik is jelentősen enyhültek, sőt akadtak olyanok, akiknél nem is volt szükség másra. A jelenség leírásán túl a hat évtizeddel ezelőtti tanulmány nem firtatta a hatásmechanizmus élettani hátterét, ennek ellenére a fogorvosi praxisokban ma sem ritka a felár nélküli zenés szolgáltatás. 

Az elmúlt évtizedekben neurológusok és egészségügyi szolgáltatók sokféle muzsikával kísérleteztek. Egy 2014-ben publikált tanulmány például arra jutott, hogy a központi idegrendszer egészét érintő, krónikus fájdalomérzettel és a mozgás koordináció zavaraival járó fibromyalgiában szenvedők kínjait jelentősen enyhíti kedvenc zeneszámuk meghallgatása. A Science-ben július 7-én megjelent tanulmány szerint több, mint 60 év után végre sikerült azonosítani a hang fájdalomcsillapító hatásának neurobiológiáját. - írja a qubit.hu.

Ehhez a tanulmányt jegyző kínai kutatócsoport napi 20 percen át az emberi fülnek kellemes muzsikát játszott le kísérleti egereknek. Az egerek Johann Sebastian Bach 1730 körül írt D-dúr zenekari szvitjének 5. tételét (BWV 1069) hallgatták, egyes csoportjaik 50, másoknak 60 decibeles hangerővel, de a háttérzaj minden esetben 45 decibel volt. Eközben a kutatók az állatok fájdalomérzetének mértékeit vizsgálták. A kísérletsorozatban a kutatók a Bach-mű hangjainak eltorzításával előállított disszonáns dallammal, illetve a véletlen hangokból generált fehér zajjal is tesztelték az egerekre gyakorolt hatást. 

Kiderült, hogy a fájdalomcsillapítás mértékét nem a hangok frekvenciája, hanem az  intenzitása befolyásolja. A jelenség az 50 decibeles érték felett már nem, csak a háttérzaj intenzitását kevéssel meghaladó hangerőnél volt észlelhető. A következő kísérleti fázisban az egerek hangfeldolgozásért felelős agyi tartományának megfestésével próbálták nyomon követni a folyamatot. Kiderült, hogy közvetlen kapcsolat van az érzékszervi feldolgozás központi régiójának számító talamusz és a hallókéreg között. Az állatok agyába ültetett elektródákkal pedig azt is sikerült kimutatni, hogy a háttérzajnál alig valamivel hangosabb akusztikus ingerek alig növelik a hallókéregből kiinduló aktivitást. Ezután a kutatók fényimpulzusokkal blokkolták a két agyterület közötti neurális kapcsolatot, mire az egerek fájdalomérzete szinte a nullára redukálódott. 

A kutatók következtetései szerint összességében úgy tűnik, hogy a halk hangok olyan módon befolyásolják a hallókéreg és a talamusz közötti sejtszintű jelátvitelt, hogy ezzel a talamuszban megváltozik az ingerfeldolgozás, lecsökken a fájdalomérzet szinte. Ráadásul azt is megállapították, hogy a hatás maradandó, az egerek legalábbis további 48 órán át nem igazán éreztek fájdalmat. A tanulmány szerzői a következőkben humánkísérletekben is tesztelnék eredményeiket, amelyek fényében valószínűleg újra kell gondolni a fogorvosi rendelők zenés szolgáltatásait.