Akad még egyéb akna is a szolgálati jogviszonyban

„A négy orvosképző egyetem klinikai központjaiban 5 százalék körüli volt a távozók aránya, a 10 százalékot egyik klinikán sem haladta meg. Ez még szervezeti szinten sem fog működési zavart okozni, nemhogy rendszerszinten, a beosztásban kell legfeljebb módosításokat tenni” – közölte az Indexszel az orvosképző egyetemek reprezentatív szakszervezeteit tömörítő ernyőszervezet, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségének (OSZSZ) elnöke, Berki Zoltán. Ugyanakkor jelezte, ez nem jelenti azt, hogy azért írta alá a szolgálati jogviszonyról szóló szerződést az egészségügyi dolgozók 95 százaléka, mert nagyszerűnek találja a rendszert. A hivatástudatuk, a munkáltató és a betegek iránti lojalitásuk az, ami mindig megmenti rendszert, s ami most is megmentette.

Emlékeztetett rá, mekkora volt a felháborodás az egészségügyön kívül eső szakmákban, amikor az elrendelhető és az önként vállalt túlmunka mértékét megemelték 2019-ben. Eközben az egészségügyben ennél sokkal megterhelőbb hétköznapi túlórarendszerben dolgoznak a munkavállalók, s az önként vállalt túlmunka erre rakódik rá. Bizonyos osztályokon a normális működés feltétele, hogy az „alap” túlórán felül önként vállaljanak plusz túlmunkát is a dolgozók. Ez évek óta súlyos problémát okoz a rendszerben, az új jogállásban pedig már most nagyon sokan akadnak, akik nem írták alá, hogy ezt vállalnák, sokan kivetették a megállapodásukból az erről szóló mondatot.

Volt olyan fővárosi szakorvos, aki jelezte, hogy az fogja majd igazán megreccsenteni a rendszert, amikor a megemelt alapbérrel rendelkező orvosok felbontják a visszafogottan díjazott önkéntes túlmunkáról szóló szerződéseiket és ezzel felbomlik az ügyeleti rendszer.

Azok között, akik nem írták most alá a szolgálati jogviszonyt, a szakember szerint valamivel magasabb a szakdolgozók aránya. „Ők sok esetben csoportosan távoznak, együtt neki mernek vágni a bizonytalannak is. Számos kórházban remek szakdolgozói közösségek alakulnak ki, nem csupán összetartóak, de magas tudással és komoly empátiával rendelkeznek, csak sajnos kifáradnak, kiégnek idővel.

Az látszik, hogy egyes intézményekben nem veszi megfelelően figyelembe a helyi vezetés a problémáikat. Meggyőződésem, hogy ha az adott intézmény vezetése meghallgatná őket, együttműködő lenne velük, akkor nem lenne folyamatos az elvándorlásuk.” Részletek a teljes cikkben