Több orvos jelezte, hogy órákig nem lehetett hívni a a mentők 1820-as telefonszámát.
Súlyos gondok voltak szerdán országszerte a betegszállítással - írta több orvos jelzése alapján csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lap szerint sokszor órákig nem lehetett felhívni a 1820-as telefonszámot, amelyen május elsejétől lehet megrendelni a szállításokat.
Az autók egy része üresen állt, miközben a betegek szállításra várakoztak.
Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének vezetője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: nem tudják, mi lehet a probléma, de az ország minden részéről érkeztek jelzések, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - amely május elsejétől átvette a betegszállítás irányítását - nem küldi a szállítási igényeket, miközben a betegek várakoznak.
A betegszállításban a négynapos ünnep utáni "csúcsforgalom" volt jellemző szerdán – közölte a lappal Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs igazgatója.